Döntött a kormány: elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek

Megosztás

Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki Kormányinfón.

A kormány a szerdai ülésén főképp a járványhelyzettel foglalkozott, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A kormány szerdán arról döntött, hogy főleg a nagyobb országokban, de a kisebbekben is nagyon eltérő a fertőzés mértéke régiónként, így úgy módosítják az országok színek szerinti beosztására hozott kormányrendeletet, hogy országokon belül, régiónként is lehet változtatni a színek besorolásán.

Ha egy magyar állampolgár kiutazik egy zöld besorolású országba, de mire visszajönne, az az ország sárga lenne, akkor a belépésnél azt fogják nézni a határon, hogy az érkezésekor az ország milyen színű besorolású volt. 

Gulyás szerint Horvátországnál abszolút indokolt és érthető, hogy zöld besorolású, mert ha megnézzük a többi környező országot, ott több a fertőzöttek száma. 

A kormány arról is döntött, hogy tömegközlekedésen, boltokban, vendéglátóhelyeken továbbra is kötelező a maszk.

Gulyás ezután bejelentette, hogy

AZ AUGUSZTUS 20-I ÜNNEPSÉGEK ELMARADNAK,

idén nem is pótolják be őket. Gulyás szerint ez indokolt, mert a tömeges rendezvények hordozzák magukban a legnagyobb veszélyt.

Gulyás azt is mondta, AUGUSZTUS 15-IG MARADNAK A KORLÁTOZÁSOK AZ 500 FŐNÉL NAGYOBB RENDEZVÉNYEKRE, A TOVÁBBIAKRÓL VISZONT JÚLIUS VÉGÉN DÖNTENEK.

A tömegrendezvényekre vonatokozó döntés azt jelenti, hogy csak július végén dőlhet el több tucat nyár végére szervezett tömegrendezvény sorsa. Mivel augusztus utolsó hetére szerveznek egy csomó könnyűzenei fesztivált (B. My Lake, Strand, Fishing On Orfű, EFOTT, Veszprémi Utcazene Fesztivál, SZIN, Kolorádó), a kormány döntése még rosszabb helyzetbe hozta a szervezőket, hiszen alig két hetük marad a kormány döntéséhez igazodni. Ha a kormány elutasítja a korlátozás feloldását, az elképesztő terheket ró azokra az eseményekre, amelyeket a járvány miatt későbbi időpontokra tettek át.

Gulyás szerint több érv szól ma amellett, hogy ne enyhítsenek. Hozzátette,  ha augusztus végére sem változik a vírushelyzet, akkor a kormány be tud vezetni egy olyan támogatási programot, ami a magyar zeneipart támogatja, így a kormány nyitott arra, hogy a szektort segítse az őt ért veszteségek miatt.

Gulyás szerint a tisztifőorvos és az operatív törzs döntött úgy, hogy a korlátozó intézkedéseknek maradnia kell, ezért is maradnak el a Szent István napi ünnepségek. “Van egy nagy különbség a focimeccs és a zenés rendezvények között: az alkoholfogyasztás, így pedig kevéssé tartják meg a távolságot az emberek a rendezvényeken”, indokolta Gulyás a döntést.

További részletek a Kormányinfón elhangzottakról az Index.hu cikkében.

Megosztás

Related posts