Sorozatban követte el a hivatali bűncselekményeket a borsodi ügyvéd – letöltendőt kapott

Megosztás

Előjöttek enyhítő körülmények is, ám súlyosbítja a főszereplő helyzetét, hogy elképesztően nagy számban követett el ügyvédi visszaélést, sikkasztást, csalást és okirathamisítást. “Valamivel” jobban megbüntették, mint Kaletát.

Örökre eltiltották foglalkozása gyakorlásától.

Az Ózdi Járásbíróság július 9-én hozott ítéletet annak az ügyvédnek az ügyében, aki több esetben úgy vette át ügyfeleitől a megbízási díjat, hogy valójában semmit sem tett a megbízás teljesítése érdekében. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott

  • 2012-ben teljes körű jogi képviselet ellátására kötött tartós megbízási szerződést a sértett gazdasági társaság képviselőjével. A sértett a megbízási díjat rendszeresen fizette a vádlottnak. 2013-ban a sértett képviselője 15 millió forint összegű követelése érvényesítésére kérte a vádlottat, melynek teljesítésére az ügyvéd a megbízási szerződés keretein belül ígéretet tett, azonban semmilyen intézkedést nem foganatosított. A vádlott mulasztása miatt a sértett a követelését az adós céggel szemben indult felszámolási eljárásban nem tudta érvényesíteni. Egy másik alkalommal a sértett társaság jelzálogjog törlése iránti ügyintézésre adott megbízást a vádlottnak. A vádlott ígértet tett az ügyintézésre, azonban munkát nem végzett, eljárást nem kezdeményezett a sértett érdekében.
  • 2013-ban a vádlottat egy magánszemély ügyfele azzal bízta meg, hogy tegyen feljelentést a nevében. A vádlott erre ígéretet tett, a sértettet téves információkkal látta el, azonban az ügyben nem intézkedett.
  • A vádlott 2016 áprilisában – 1 200 000 forintot vett át egyik ügyfelétől azért, hogy ügyében perújítást kezdeményezzen. A megbízás teljesítésével kapcsolatban a sértettel és családtagjaival valótlan információkat közölt, munkája igazolására hamis okiratokat mutatott nekik. Miután kiderült, hogy semmit nem tett a megbízás teljesítése érdekében, az átvett megbízási díjat visszafizette.
  • 2017-ben a vádlott ingatlan adásvételi szerződés készítésére kapott megbízást. A megállapodás szerint a vevő a vételár utolsó részletét a vádlott letéti számlájára utalta át. A vádlott az átutalt pénzt nem fizette ki a jogosultaknak, őket valótlan állításokkal hitegette, majd több hónap elteltével a pénz egy részét átadta nekik, azonban több mint 3 000 000 forinttal nem számolt el.

Figyelem, az ítélet még csak első fokon született meg!

A bíróság a vádlottat ügyvédi visszaélés, sikkasztás, csalás és okirathamisítás elkövetése miatt 4 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte és végleges hatállyal eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. A büntetés kiszabásakor enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott büntetlen előéletű, a bűncselekmények egy részét beismerte és az okozott kárt részben megtérítette. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság az elkövetett bűncselekmények nagy számát. A járásbíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben valamennyi jogosult fellebbezést jelentett be.A büntetőper a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Borsodihir.hu

Megosztás

Related posts