Szerb huligánok és rendőrök verték meg a tüntetések ellenzéki vezetőit… is

Megosztás

A szerb elnök megmutatta, hogyan kell rendet vágni azok között, akiknek nem tetszik a rendszer. A választás idejére feloldotta a korlátozásokat, pártja hatalmas fölénnyel nyert, most pedig hirtelen ismét jönne a kijárási tilalom. Ez sokaknak nem tetszett, de Vucic huligánjai és rendőrei megmutatták, hogyan kell azt csinálni, amiért a fél USA lángokban áll.

Második napja tart Belgrádban és több szerbiai nagyvárosban az Aleksandar Vučić szerb elnök elleni legújabb tüntetés, amit az váltott ki, hogy a politikus egy tőle szokásos egyórás monológban bejelentette, olyan rossz lett a koronavírus-helyzet, hogy hétvégére ismét kijárási korlátozásokat kell bevezetniük. A lépés azt követően, hogy Vučić a két héttel ezelőtti parlamenti választás előtt hetekkel hirtelen újranyitotta az országot a kijárási tilalom korszakából, némileg meglepőnek tűnt – igaz, közben kiderült, hogy a választási kampányban végig manipulálták a hivatalos számokat, hogy
pár hétre szimulálni tudják a normalitást.

Vučić ellen nem ez az első komolyabb tüntetés: 2018 őszén és telén azért tiltakoztak, mert ismeretlenek – a gyanú szerint verőlegények a kormánypárt megbízásából – megvertek egy ellenzéki politikust. Mindez odáig fajult, hogy a két héttel ezelőtti választáson az ellenzék érdemi része eleve el sem indult, bojkottálta azt, a parlamentbe így lényegében csak az elnök pártjával szövetséges erők jutottak be.

Kedd este a tüntetők a belgrádi parlament, a Skupsztina épületét is megtámadták, mi több, pár szélsőjobboldali politikus be is jutott oda egy kisebb csoport élén. Az éjfélre nagyjából tízezerre saccolt tüntetők sokféleségét jól mutatja, hogy a füstbombázó tömegben felcsendült nemcsak a „tolvaj, tolvaj”, hanem az „áruló, áruló” és a „Koszovó, Koszovó” rigmus is, azaz a demonstrálók egy részének gondja van az elnök szerintük túlzottan engedékeny Koszovó-politikájával: ők azt szeretnék, ha az albán többségű Koszovó Szerbia része maradna. (Vučić illiberalizmusát ezért nézi el az EU: mert reálisan nézve tőle várható el belátható időn belül, hogy Belgrád meglépje az elválást Koszovótól.) Éjfél után aztán a rendőrség erősítést kapott, és gumibottal, könnygázzal elkezdte visszaszorítani a tömeget – valamint a sajtót, ugyanis nem akarták, hogy a tüntetőkkel szembeni eljárásról felvételek készüljenek, pár kép azért így is megjelent.

Másnap – az Orbán Viktor társaságában egy videókonferencián magának és magyar barátjának több tiszteletet követelő – Vučić minderre úgy reagált, hogy brutális politikai erőszak szemtanúi lehetettek kedd este a szerbek, szerinte a tüntetések szervezésében ellenzékiek mellett külföldiek is részt vettek. A hétvégére tervezett kijárási korlátozásokat mindenesetre visszavonta.

Szerda este folytatódtak a tüntetések Belgrádban, Újvidéken, Kragujevacban és Nišben is, ellenzéki vezetők részvételével. A belgrádi parlament előtti demonstráció 20:30-ig békés is volt, ám akkor
a tüntetők egy csoportja elkezdett köveket és Molotov-koktélokat dobálni a rendőrökre, és több helyütt is áttörték a parlament köré húzott kordont.
A rendőrök erre válaszul kiszorították a tüntetőket a parlament közvetlen közeléből, sokakat teherautón szállítottak el a térről. 21:30-ra már inkább a környező utcákban folytatódott az összecsapás a rendőrök és erőszakos tüntetők kisebb csoportjai között.

Dragan Đilas volt belgrádi főpolgármester, a bojkottpárti ellenzék egyik vezetője (választás előtti interjúnk vele itt olvasható) délutáni sajtótájékoztatóján még azt követelte, hogy a szerb operatív törzs olyanokból álljon, akik valóban szakemberek, és akikben az emberek megbízhatnak, a tüntetések kapcsán már azt mondta, hogy azokon ő is csak egyszerű szerb polgárként vesz részt, ezeknek se vezetője, se köze az ellenzékhez nincs, ezen tüntetések nemes egyszerűséggel az emberek dühét fejezik ki. Dario Hajrić szerb szociológus ezt pont így látja: szerinte az emberek nem a kijárási korlátozások újrabevezetése miatt tüntetnek, hanem azért, mert a koronavírus-járvány kezdete óta gyakorlatilag nincs érdemi befolyásuk arra, ami Szerbiában történik.

Hogy ennek köszönhető-e az, ami szerda este történt, nem tudni, az azonban bizonyos, hogy két ellenzéki párt elnökét is megtámadták a tüntetés helyszínén. Egyikük a liberális Szabad Polgárok Mozgalmát vezető színész, Sergej Trifunović, akit állítása szerint fekete ruhás emberek vettek hirtelen körbe a parlament előtti térre igyekezve, majd próbálták áttolni az út túloldalára, közben pedig egy keményebb tárgy is eltalálta a fejét. A támadásról videó is készült:

Rendesen megy a balhé Szerbiában, számos rendőri túlkapással fűszerezve – eddig minden Vucic tervei szerint

Trifunović gyanúja szerint a választáson is elinduló, neonáci eszméiket az állatvédelem köntösébe bujtató Leviatán nevű mozgalom tagjai lehettek a tettesek. A színész a támadást követően sem orvost, sem mentőt nem hívott, a sebét maga ellátta. Trifunović az esetet követően azt nyilatkozta, hogy ő alapvetően békés tüntetésre érkezett, ám azt láthatóan megerőszakolták mindenféle fasiszták és szélsőségesek.

A másik megtámadott ellenzéki politikus a klerikálnacionalista Dveri párt elnöke, Boško Obradović, őt nem rejtélyes verőlegények, hanem a rendőrség ütötte meg párszor, miközben a parlament előtti térről szorították ki a tüntetőket. Mint a politikus fogalmazott, ő saját magánál csak súlyosabb sérüléseket elszenvedőket látott.

Több ellenzéki vezető – Đilas, Vuk Jeremić Néppárt-vezér és Zoran Živković volt kormányfő – arról adott ki közleményt a két esetet követően, hogy azok, akik a tüntetéseket erőszakos irányba tolják el, akarva-akaratlanul is Vučić érdekében cselekszenek. Jeremić szerint a hatalom meg akarja osztani az ellene tüntetőket, Đilas pedig állítja, tanúik vannak arra, hogy a hatalom küldte a verőlegényeket az ellenzéki vezetők megfélemlítése céljából. Mint kitwittelte:
„Számítottunk erre, és készen állunk rosszabb dolgokra is. Nem adjuk fel a harcot.”
Đilas közölte: azon ellenzéki pártok, amelyek bojkottálták a választást, a jövőben is együttműködnek, ha lehet, még szorosabban is, mint eddig.

Azonnali.hu

Megosztás

Related posts