Akiknek mindent szabad: a köztévét és Bayer Zsolt műsorát sem büntette a Médiatanács

Megosztás

Bayer esetében úgy találták, hogy az ellenzéki politikusokat bíráló szavai nem mutattak túl a magánérdek-sérelmen.

Burkolt reklám miatt 900 ezer forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – közölte a testület kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a TV2 Tények Plusz című műsorának egy februári adásában „a Bors magazin nyereményjátékát úgy mutatta be, hogy az meghaladta az általános tájékoztatás kereteit, közvetlen népszerűsítő jellege volt, amely ösztönözhette a nézőket a napilap megvásárlására, ezt pedig a törvény – reklámblokkon kívüli műsorrészben – nem teszi lehetővé”.

Hozzáették: a médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

A Médiatanács emellett újabb bejelentés alapján, ismételten vizsgálta a grémium a Hír TV-n futó Bayer show április 26-ai adását, amelyről egyszer már kijelentették, amiatt „nem indokolt hatósági fellépés”. Ez volt az a műsor, amelyben Bayer megkérdezte Kövér Lászlótól, hogy „az elnöki pulpituson ülve hogyan lehet ép lélekkel végigszenvedni egy Szabó Tímea-felszólalást”. Mire Kövér kijelentette, hogy szánalommal tekint „ezekre a képviselőkre”, különösen azokra, akiknek „a személyi száma 2-essel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, mint amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb”. „Nincs annál elszomorítóbb, amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére” – jelentette ki Kövér, aki szerint Szabó Tímeának „családanyához méltatlan” a viselkedése.

A Médiatanácshoz érkezett újabb bejelentés ezúttal az emberi méltóság megsértését kérte kivizsgálni.

A TANÁCS MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY EBBEN AZ ESETBEN SEM MUTATNAK TÚL A MAGÁNÉRDEK-SÉRELMEN A MŰSORVEZETŐ ELLENZÉKI POLITIKUSOKAT BÍRÁLÓ SZAVAI, ÍGY A TESTÜLET NEM INDÍT ELJÁRÁST.

Egy másik ügyet is vizsgált a testület kérelem alapján, mégpedig azt, hogy az M1 Híradó egy május 20-i adásában szerepelt-e „politikai hírhez fűzött hírolvasói vélemény, értékelő magyarázat”, amikor az M1 a német ARD csatorna magyar egészségügyre vonatkozó, két magyar ellenzéki politikust megszólaltató szegmensét mutatta be. A Híradó ebben a műsorban arról számolt be, hogy Szél Bernadett azt mondta az ARD stábjának, a magyar kormány még a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozókat sem védi meg a koronavírustól. Ezzel kapcsolatban kérdezte az M1 azt a német köztelevíziótól, hogy felderítették-e a műsorban elhangzottak valóságtartalmát, vagy tényként fogadták el azokat, és miután a csatorna képviselője, azt felelte nekik, „minden tisztelettel visszautasítom a fake news vádat”, a Híradóban közölték, márpedig amit a csatorna közölt, az hazugság, Szél Bernadett pedig álhíreket és hazugságokat terjeszt.

A GRÉMIUM MINDERRŐL MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY A HÍROLVASÓ ÁLTAL ELMONDOTTAK NEM TEKINTHETŐK VÉLEMÉNYNEK, AZOK TÉNYSZERŰ, A HÍRHEZ KAPCSOLÓDÓ TÁJÉKOZTATÁST TARTALMAZTAK, EZÉRT A KÉRELMET ELUTASÍTOTTA.

„A Médiatanács döntésében kitért arra is, hogy az elhangzott riport kapcsán kifogásolt kijelentések (pl. álhír) nem véleményként, értékelő magyarázatként jelentek meg, hanem a műsorrész szerkesztési sajátosságaként és a rovat címeként. A szerkesztés módja pedig a médiaszolgáltató szerkesztői szabadságának körébe tartozik, amelyet a Médiatanács hatósági eljárás keretében nem vizsgálhat” – fogalmaztak.

Index.hu

Megosztás

Related posts