Életveszélyesen megvert egy miskolci nőt, de a tárgyaláshoz azért ragaszkodik a besurranó

Megosztás

A nyitott ablakon át jutott be, majdnem agyonverte áldozatát.

Szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta az ügyész azzal a férfival szemben, aki tavaly úgy megvert egy miskolci nőt, hogy az életveszélyesen megsérült. A vádlott ügyében július elsején tartottak előkészítő ülést a Miskolci Törvényszéken.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt férfi csak részben ismerte be a bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le. Ezért szeptemberben a férfi és tanúk meghallgatásával elkezdődik a büntetőper első fokon. 

A vádirati tényállás szerint a tettes éjjel – a nyitott ablakon át – jutott be a miskolci családi házba, ahol rátámadt az idős nőre. A fején és a testén többször megütötte áldozatát, majd körülbelül 150 ezer forint értékkel (ékszerek, karórák, mobiltelefon) távozott.

Borsodihir.hu

Megosztás

Related posts