Három fontos kormánypárti médium is pert vesztett – de vajon lesz bármilyen következménye a bizonyított hazugságoknak?

Megosztás

Amióta a Fidesz-kormány teljes pályás letámadást indított az ellenzéki hangot megütő, de legalábbis számukra nem szimpatikus emberek ellen, azóta tudjuk, hogy az Origo, a 888 és a Figyelő nem éppen az igazmondásukról híresek. A sokadik esetben bizonyosodik be, hogy nettó hazugságot hoztak le, mégsem történik semmi különös.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a figyelo.hu kiadója megsértette Krekó Péter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor 2019. január elején megjelent „Kinek dolgozik Krekó Péter?” című cikkében valótlanul állította a felperesről, hogy brit titkosszolgálati pszichológiai hadviselési akcióban vesz részt – írja a Kreatív.

Krekó Péter
Krekó Péter – Fotó: Kovács Attila / MTI

A pert még tavaly indító Krekó Pétert a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte. Az alperes nemcsak a Figyelő portálja volt (amit akkor Lánczi Tamás főszerkesztett), mivel a G. Fodor Gábor által vezetett 888.hu és az Origo szintén lehozta a cikk állításait. Így ezen oldalak kiadóját is elmarasztalta a bíróság.

A bíróság az alpereseket kötelezte arra, hogy az említett cikkek címe felett tegyék közzé a bírósági ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, és tartsák ott minimum 30 napig vagy a cikk elérhetőségéig. A bíróság ezenfelül az alpereseket sérelemdíj megfizetésére is kötelezte.

A Kreatív az ítéletből is idéz egy részletet: „A bíróság felhívására az alperes képviselője úgy nyilatkozott, hogy nem tud nyilatkozatot tenni arra vonatkozóan, hogy az általa csatolt bizonyítékoknak mi a forrása.”

Nem ez volt az első elmarasztaló ítélet a Figyelő ellen: a bíróság szerint valótlanságokat állítottak az MTA egyik kutatójáról is, de elmarasztalták a lapot a „Soros-zsoldos” civilek listázása miatt is, illetve azt is elismerte a lap, hogy hazugsággal támadtak egy 19 éves ellenzéki diáklányt.

És ez így rendben van, nem történik semmi, a kormányzati támadógépezet zavartalanul végezheti a dolgát. Elveszítenek egy rakat pert, nem érdekes, úgyis mi fizetjük valójában a büntetéseket.

Index.hu

Megosztás

Related posts