Díjat kap Müller Cecília – ellenszavazat nélkül ítélték oda a tisztifőorvosnak

Megosztás

Azért a munkáért kapja az Országos Tisztifőorvos asszony a díjat, amit “a koronavírus járvány alatt és a veszélyhelyzet elrendelése után végzett”. Az erről döntő szövetség szerint Müller Cecíliát egy egész ország kedvelte meg a járványhelyzet idején. Ugye mi is úgy érezzük, hogy a járványügyi intézkedések tökéletesek voltak?

A Szent Adalbert-díjat adományozza a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Müller Cecília országos tisztifőorvosnak  – írta a Magyar Nemzet.

A Szent Adalbertről (az esztergomi egyházmegye védőszentjéről, aki megkeresztelte Szent Istvánt) elnevezett díj odaítéléséről ellenszavazat nélkül döntött a KÉSZ elnöksége. Müller az elismerést többek között azért a munkáért kapja, amelyet a koronavírus-járvány alatt, a veszélyhelyzet elrendelése után végzett.

A KÉSZ kiemelte: „Müller Cecília márciustól kezdve úgy vette fel a hirtelen rászakadt közszereplés sebességét, mintha ezer éve, nap mint nap ezt csinálta volna, és többek között ezért egy ország kedvelte meg.

Borsodihir.hu

Megosztás

Related posts