Kásler valahogy kifelejtette a gyógyszerészeket az 500 ezer forintos juttatásra jogosultak köréből

Megosztás

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke közleményben kért bocsánatot a “döntéshozók helyett” a gyógyszerészektől.

Július 1-jével kapják meg a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós most is elmondta: ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.

Az MTI beszámolója szerint Kásler azt mondta, hogy az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra.

UGYANCSAK MEGKAPJÁK EZT A BÉRKIEGÉSZÍTÉST A HÁZIORVOSOK, AZ ALAPELLÁTÓ FOGORVOSOK, ASSZISZTENSEK, VÉDŐNŐK, FŐÁLLÁSÚ ISKOLAORVOSOK, OTTHONI HOSPICE-SZOLGÁLATOK ÉS AZ OTTHONI SZAKÁPOLÁST NYÚJTÓ SZOLGÁLATOK DOLGOZÓI IS – ISMERTETTE A MINISZTER.

Szintén jogosultak az egyszeri juttatásra a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozói, valamint az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők, a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban részt vevő orvostanhallgatók, a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói és a védelem-egészségügyben dolgozók is.

Feltűnhetett, hogy a szintén a frontvonalon harcoló gyógyszerészek valahogy kimaradtak a felsorolásból. Emiatt a Magyar Gyógyszerészi Kamera elnöke közleményben kért bocsánatot a „döntéshozók helyett” – így írt Hankó Zoltán:

“Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ma délutáni szóbeli tájékoztatása szerint az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri. A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is.”

További részletek a juttatásról az Index.hu cikkében.

Megosztás

Related posts