Kilencmilliót csaltak ki egy nagymamából

Megosztás

Egy 73 éves nő tett bejelentést a rendőrségre május 26-án arról, hogy előző nap egy férfi 9 millió forintot csalt ki tőle. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy 25-én 19 óra körül csörgött a telefonja. A vonal másik végén unokájaként mutatkozott be valaki, és elmondta az idős asszonynak, hogy balesetet szenvedett, ezért sürgősen szüksége van 2,7 millió forintra, mivel ki kell fizetnie a másik járművezető kárát – írja a HVG.

Az állítólagos unoka külön felhívta a figyelmét a nőnek arra, hogy ő most nem tud elmenni a pénzért, ezért egy barátját küldi érte. A sértett hitt a telefonálónak, és odaadta a kért összeget az ismeretlen férfinak. A csalók, mivel látták, hogy áldozatukat sikerült félrevezetniük, újra felhívták és az „unoka” további 6,3 millió forintot kért tőle. A nő ezt is teljesítette nekik, így összesen 9 millió forintot adott át egy számára ismeretlen férfinak, gondolva, hogy ezzel a bajba jutott unokáján segít.

A 73 éves sértett csak órákkal később döbbent rá, hogy átverték.

A rendőröknek a nyomozás során hamar a látókörébe került egy 16 éves jászfényszarui lány, valamint 20 éves párja, továbbá egy 19 éves hatvani fiatal nő. Összehangolt akció keretein belül május 28-án kora este elfogták a gyanúsítottakat. Kihallgatásuk után felmerült a gyanú, hogy korábban országszerte követtek el csalásokat, valamint az is kiderült, hogy korábban volt egy segítőjük.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Megosztás

Related posts