A nyíltan rasszista Mi Hazánk vonulhatott, amíg a dudálós tüntetésért büntetnek

Megosztás

A BRFK azért nem oszlatta fel a vonulást, mert nem érkezett bejelentés.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem indított eljárást a csütörtöki, több ezer fős demonstrációval kapcsolatban, és előállítás sem történt, mert álláspontjuk szerint nem történt a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás – derült ki a BRFK által az Indexnek küldött válaszokból.

A Mi Hazánk csütörtökre szervezett vonulást az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) budapesti épülete elé a Deák téri kettősgyilkosságra hivatkozva. Ezt a rendőrség szerdán még a gyülekezési törvény hatálya alá esőként értékelte, ezért – nem annak nyilvánvaló rasszizmusa, hanem a koronavírus miatti korlátozások okán – nem engedélyezte. A párt ezután kijelentette, hogy azért is megtartják a vonulást, és elvárják, hogy tolerálja azt a rendőrség. Így is történt.

Arra a kérdésre, hogy miért nem oszlatták fel az ORÖ elötti demonstrációt, az Indexnek a BRFK azt válaszolta, hogy a rendezvényre vonatkozó bejelentés nem érkezett a rendőrségre, “bejelentés nélkül a gyülekezési hatóságnak tiltó határozat meghozatalára jogi lehetősége nem volt”. 

Megkérdezték azt is, hogy álláspontjuk szerint miben különbözik a Hadházy Ákos-féle dudálós tüntetés és a Mi Hazánk vonulása, amire azt válaszolták:

A rendőri intézkedések indokoltsága a két történés egyezősége mentén vizsgálható, nevezetesen: egyik eseményt sem jelentették be a rendőrségen.

hvg.hu

Megosztás

Related posts