Végre bebizonyosodott az év hazugsága a Fidesz és Kásler részéről a kórházi ágyak kiürítéséről

Megosztás

Így már sokkal jobban érthető, miért nem adta ki a miniszter a közérdekű adatokat a kérés ellenére sem. Itt bizony nagyon átverték Magyarország lakosságát, bár aki egy kicsit is látott a szemétől, tökéletesen tudhatta, hogy a Fidesz és Kásler Miklós által kommunikált számok köszönőviszonyban sincsenek a valóssággal. Most itt a bizonyíték is.

Igaz, Káslernek, Rétvárinak és társainak nyilván erre is lesz valami kibúvója, például, hogy az elmúlt két-három hónapban varázsütésre váratlanul tízezrével “gyógyultak fel” a betegek. A tények és a számok azonban nagyon makacs dolgok, amiket Kásler mindenáron meg is próbált eltitkolni. Most viszont fény derült a turpisságra. Szél Bernadett tette ezt közzé saját közösségi oldalán, csak nehogy őt is elvigyék a rendőrök “rémhírterjesztés” okán, miközben kormányzati oldalakról tájékozódva kis fejszámolásba kezdett és gyorsan rájött, hogy a kormány által propagandaként nyomott számok nem is hasonlítanak a valósakra.

Megvannak az adatok!

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapjára felkerültek a kórházi fekvőbeteg-ellátásra vonatkozó áprilisi adatok. Ezekből már számolással tudunk következtetni arra, hogy hány embert küldhettek haza a kórházakból, ugyanis ezek az adatok nemcsak a kórházi ágyak számát, de az ágykihasználtságot is mutatják. Ezek tehát azok az információk, amiket Kásler nem adott ki közérdekű adatkérésben. Mi viszont kiszámoltuk.

A miniszteri utasítás arra vonatkozott, hogy április 15-ig szabadítsák fel a kórházak ágyaik 60 százalékát. Ezt az adatok szerint meg is tették, mutatom:

➡️ Az áprilisi átlagos ágykihasználtság 41,2 százalék volt (az aktív ágyaké 39,3 százalék, a krónikus ágyaké 44,5 százalék).

➡️ Márciusról áprilisra átlagosan 8929 ággyal kevesebb volt használatban az aktív fekvőbeteg-ellátásban és 7400-zal kevesebb a krónikus fekvőbeteg-ellátásban. Ez azt jelenti, hogy márciusról áprilisra átlagosan 16 329 ággyal csökkent a használatban levő ágyak száma, vagy másként fogalmazva, átlagosan ennyivel kevesebb ágyon ápoltak beteget.

➡️ Mivel tudjuk, hogy már márciusban is voltak miniszteri utasítások bizonyos kórházi ágyak felszabadítására és korlátozták a betegfelvételt, a februári adatokkal is érdemes összevetni az áprilisi adatokat. Ha így nézzük, majdhogynem megfeleződött az aktív és krónikus ágyak kihasználtsága február és április között. Ez átlagosan 24 466-os csökkenést jelent.

➡️ Az pedig különösen durva, hogy a krónikus ágyakon belül a rehabilitációs ágyak kihasználtsága 57 százalékpontot esett február és április között. Míg februárban még 87,6 százalék volt az ágykihasználtság a rehabilitációs osztályokon, áprilisra ez 30,3 százalékra csökkent, ami átlagosan 8690 ágyat jelent.

Természetesen lehet, hogy csoda történt és pont ebben a három hónapban gyógyultak fel varázsütésre a betegek

Ezek az adatok is azt mutatják, hogy brutális gyorsasággal zajlott a kórházi ágyak kiürítése és átlagosan 16-24 ezerrel kevesebb beteget ápolhattak a februárt követő két hónapban.

Ha azt vesszük, hogy az EMMI kérdésemre megküldött adatai szerint lépcsőzetesen 32 917 ágy került kialakításra koronavírusos betegek fogadására, akkor a most publikált adatok szerint ezek döntő részén korábban betegápolás folyt.

Történelmi tett? Igen: negatív előjellel.

Miniszterelnök úr: erre nincs mentség. Egy ember élete is pótolhatatlan, itt azonban tömegekről van szó. Senki, de senki nem beszélhet “sikeres válságkezelésről”. Ez itt egy tragédia.

Adatok forrása :👉🏻 http://neak.gov.hu/felso_menu/szakmai_oldalak/publikus_forgalmi_adatok/gyogyito_megelozo_forgalmi_adat/fekvobeteg_szakellatas_stat/fekvo_havi_jelentes.html

Facebook

Megosztás

Related posts