Súlyos büntetés várhat a dílerekre, akik ezzel az autóval szállították a drogot

Megosztás

Négy magyar férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A gyanúsítottak kereskedői láncolatot létrehozva látták el kábítószerrel a Balaton-partot.

A rendőrség tavaly júniusban az ügyet a magyar kriminalisztika történetében egyedülállónak nevezte, az egyik érdekessége az volt, hogy a balatonszemesi polgármester veje önkormányzati támogatásból vett autóval terjesztette a drogot.

Az ügyészség szerint a budapesti és a 46 éves Balaton-parti férfi már hosszabb ideje álltak baráti kapcsolatban, mindketten rendszeresen fogyasztottak kábítószert. 2011-től a Balaton-parti férfi rendszeresen vásárolt kereskedelminek tekinthető mennyiségű marihuánát és amfetamint budapesti társától, szállítását rendszeresen a helyi bűnmegelőzési egyesület tulajdonát képező gépkocsival oldotta meg.

A kábítószerből többször adott el egy 30 éves, helyi dílernek, aki nemcsak tőle, hanem más kereskedőktől is szerzett be tiltott anyagokat. Ehhez igénybe vette egy 27 éves balatonboglári férfi segítségét is, akit háromszor bízott meg azzal, hogy Székesfehérváron és Siófokon drogot vegyen.

A nyomozó hatóság a vádlottaknál 2019 júniusában összehangolt akcióban kutatásokat tartott, kábítószereket és készpénzt foglaltak le.

Az ügyészség a jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedő budapesti férfival és két Balaton-parti társával szemben fegyház, míg a kábítószer vásárlásában közreműködő balatonboglári férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyészség mértékes indítványként 8 év, 4 év és 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre, illetve 2 év 6 hónap börtönbüntetésre tett indítványt.

Megosztás

Related posts