Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós 40 éve indult el az ismeretlenbe

Megosztás

Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult el a világűrbe, a Szojuz-36 fedélzetén. Magyarország ezzel a hetedik ország lett, amely embert küldött az űrbe.

Farkas Bertalan, akit űrrepülése után az egész ország csak Berciként emlegetett, Gyulaházán született. Középiskolai tanulmányait Kisvárdán folytatta, majd miután Nyíregyházán megismerkedett a sportrepüléssel, úgy döntött, hogy pilóta lesz. 1967-től a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, majd 1970-től a szovjet Repülő Műszaki Főiskolán tanult. 1972-ben lett repülőtiszt, 1977-ben első osztályú vadászrepülő, szolgálatát a pápai repülőtéren töltötte.

A szocialista országok közös űrkutatási programja, az Interkozmosz keretében az 1970-es évek második felében vált lehetővé, hogy a szovjet Szojuz űrhajókon a tagországok (köztük Magyarország) egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar jelölteket a már sokrétű szűrésen, kiképzésen átesett berepülő pilóták közül válogatták. Az 1977 tavaszán Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben (ROVKI) kezdődött folyamat során a jelöltek körét négyre szűkítették, akik közül ketten – Farkas Bertalan és Magyari Béla – a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978 és 1980 között.

A Szojuz-36 – fedélzetén Valerij Kubaszov parancsnokkal és Farkas Bertalannal – 1980. május 26-án moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor (magyar idő szerint 20 óra 20 perckor) indult útnak, Magyarország ezzel a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut-6 űrállomással, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket.

A nemzetközi személyzet egyhetes programjában több magyar kísérlet is szerepelt, így vizsgálták, hogyan képződik az emberi szervezetben kozmikus körülmények között az interferon fehérje. A Pille sugárdózis-mérővel az űrhajósokat érő sugárzást, a Balaton nevű műszerrel az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták, és magyar készítésű élelmiszereket is vittek magukkal, kalocsai mintás konzervdobozban. Farkas Bertalan utóbb elárulta, hogy hatvannyolc kilójával túl soványnak számított, ezért szkafanderébe ólomtéglácskákat kellett szerelni, hogy meglegyen az előírt súlya. Kubaszov és Farkas 1980. június 3-án ért földet Kazahsztánban a Szojuz-35 űrhajó kabinjában, ők voltak az elsők, akiknek a Földre való visszaérkezés alatt 45-50 g-s túlterhelést kellett elviselniük.

nlc.hu

Megosztás

Related posts