Három negatív teszttel sem engedték haza a gyereküket, aki aztán megfertőződött

Megosztás

A rokonok azt állítják: többször is összezárták a fertőzötteket a szóban forgó intézményben.

Akadt család, mely a vírus idejére hazavitte volna rokonát az állami Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egyik zalai intézményéből, de hiába volt három tesztje is negatív a gyereküknek, nem engedték el az intézményvezetői ígéret ellenére sem. A negyedik tesztje aztán már pozitív lett a beteg fiuknak – írja a Népszava a zalai gondozó intézetekről szóló cikkében.

A lap a harmadik legfertőzöttebb magyar megye bentlakásos gondozó intézményeiről próbált érdeklődni, miután az operatív törzs is elismerte, hogy a fertőzések fele szociális otthonokban történt. A lapnak nyilatkozó rokonok azt állították, a kiskorú és felnőtt fogyatékkal élőket gondozó pózvai Napraforgó otthonban többször is összezárták a fertőzötteket, de az SZGYF a lap kérdésére azt mondta, erre csak kétszer akadt példa, amikor fertőtlenítés miatt kellett elhagyniuk szobáikat az ellátottaknak, ám a „mentális vagy autista spektrumzavarral élők esetében fokozott odafigyeléssel és empátiával történt meg a kiköltöztetés”.

Az SZGYF nem válaszolt a Népszava konkrétan a Napraforgó otthonra vonatkozó kérdéseire, de azt megerősítették: „A Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény 419 gondozottjából 79-en fertőződtek meg, 37 embert az intézmény Covid-részlegén, hatot a megyei kórház fertőző osztályán, 36-ot a pszichiátriai rehabilitációs részlegen kezelnek. Az otthon 156 dolgozója közül 19-en fertőződtek meg.”

Azt is közölték: a fertőzés terjedésének megakadályozására izolációs részleget alakítottak ki, a fertőzött ellátottakat és a kórházból visszaérkezőket elkülönítik. Emellett március 8. óta kijárási és látogatási tilalom van érvényben, az ellátottakat csak akkor lehet hazaengedni, ha hozzátartozójuk vállalja, hogy a járványügyi veszélyhelyzet feloldásáig nem viszi vissza a gondozottat.

Index.hu

Megosztás

Related posts