Kósa Lajos tagadja, hogy Simonka György miatt törvényt módosítottak volna

Megosztás

Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk – így reagált a Népszava kérdésére Kósa Lajos Fidesz-alelnök, akit azért kerestek meg, mert az ügyészség konkrétan megnevezte azt a két jogszabályt, amit szerintük a korrupcióért meggyanúsított fideszes országgyűlési képviselő lobbizott ki magának 2016-ban a Fidesz-frakciónál.

A lapnak a Fidesz alelnöke cáfolta, hogy két jogszabályt Simonka harcolta ki magának, hogy a vele szemben akkor már zajló eljárásban kedvezőbb helyzetbe kerüljön. Kósa Lajos azt próbálta elhitetni a lappal, hogy a Fidesz-frakció kizárólag a közjó érdekében, általános szabályzási igénnyel terjesztett elő vagy fogadott el törvényjavaslatokat.

A Fidesz-frakció szintén kizárta, hogy Simonka kérésére módosult a jog.

A független képviselő előzőleg azt állította, Simonka 2016-ban törvényt módosíttatott saját érdekében. Az agrárkamaráról szóló törvénynél, és egy, a termelői csoportokról szóló miniszteri rendeletnél tudott maga számára kedvező módosításokat elérni.

A törvényjavaslatot a fideszes Győrffy Balázs képviselő – egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke – nyújtotta be, majd ahhoz csatlakozott Jakab István képviselő, Magosz-elnök is. Az FVM-rendeletmódosítás Fazekas Sándor minisztersége alatt történt.

A Népszava szerint Hadházy Ákos írt egy újabb levelet Polt Péternek, azt tudakolva, hogy kérte-e a három fideszes képviselő, Fazekas Sándor, Jakab István és a Győrffy Balázs mentelmi jogának a felfüggesztését is a legfőbb ügyész, illetve kihallgatták-e őket az ügyben.

Az ügyészség ugyanakkor még csütörtök délután egy közleményben reagált Hadházy állításaira: „A Központi Nyomozó Főügyészség a Simonka György elleni nyomozás során vizsgálta a jogszabály-módosításokkal kapcsolatban bűncselekmény gyanúját, azt azonban kizárta. A jogalkotásban részt vevők szerepe semmilyen büntetőjogi felelősséget nem vetett fel.” Ugyanakkor arra az ügyészség nem válaszolt, hogy az ügyben meghallgatták-e egyáltalán azokat a képviselőket, akik nevüket adták a szóban forgó jogszabály-módosításokhoz.

Az ügyészség azt továbbra is tényként közölte, hogy Simonka „javasolt jogszabály-módosításokat”. Az ügyészség szerint ezt „a minden gazdálkodót érintő adminisztrációs hibák miatti túlzott jogkövetkezmények kiküszöbölésére hivatkozva” tette.

A cikk szerint ugyanis Simonka és köre el akarta kerülni, hogy a támogatásokat vissza kelljen fizetniük. Azonban – mint írta idevágóan a legfőbb ügyész – ezzel sikertelenül próbálkozott a vád fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft., valamint a Paprikakert TÉSZ Kft. A törvénymódosítás szerint egyébként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal csak akkor kérhette vissza a pályázati pénzt, ha a pályázó valótlan adatot közölt. Ha azonban csak „hibásan” nyújtotta be a támogatási kérelmét, úgy már nem járt vissza automatikusan a pénz.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban közölte, hogy Simonka György és 32 társa ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak.

Megosztás

Related posts