30 éve zárult le a rendszerváltás – képekkel

Megosztás

Harminc éve, az első szabadon választott országgyűlés és az Antall-kormány megalakulásával új időszámítás kezdődött Magyarországon. Lezárultak az euforikus rendszerváltó évek, hogy átadják a helyüket a dolgos és demokratikus hétköznapoknak. Képválogatásunkban ezt a történelmi időszakot idézzük meg, a kísérőszövegek az Országút kulturális-közéleti lap szerzőitől származnak – Jeszenszky Gézától Szekfü Andrásig.Ugyan ma is történelmi időket élünk a koronavírusnak köszönhetően, de épp ellenkező előjellel, mint harminc éve. 2020 a bezárkózás és lelassulás éve,  ezzel szemben 1990-ben nem csak megnyílt az ország, de olyan sebességgel követték egymást a történelmi események, hogy csak kapkodta a fejét, aki megélte.

Elkezdték kivonni az „ideiglenesen” itt állomásó orosz csapatokat és szabad választásokat tartottak. Megválasztották Göncz Árpád köztársasági elnököt és létrejött az országgyűlés, valamint a kormány. Antall József éppen 30 éve, május 22-én terjesztette elő kormánya programját, mely másnap hivatalosan is megalakult. Létrejött az értéktőzsde és három napra lezárták az utakat a taxisok a benzinárak emelése miatt.

Vörös csillag

Budapest 1990. október 26. A benzináremelés ellen tiltakozó taxisok demonstrálnak a lezárt Erzsébet híd pesti hídfőjénél. (MTVA Képarchívum)
Magyarország, Esztergom, 1990, A felvétel a szovjet csapatok kivonulása idején készült. A Szovjet Déli Hadseregcsoport harckocsizó gárda hadosztálya elhagyja a várost.
Országgyűlés ülése. Baloldalt Andrásfalvy Bertalan, az előtérben Göncz Árpád, Sólyom László, Szentágothai János. Középen áll Antall József miniszterelnök, tőle jobbra Balsai István, őmögötte balra Csóti György.

Budapest, 1990. szeptember 16.,
Hobo (Földes László) énekel a Hobo Blues Band (HBB) koncertjén Közép-Európa első nemzetközi blues-fesztiválján, melyet szeptember 14-16. között tartottak a Petőfi Csarnokban.

Munkanélküliség elleni tüntetés Ózdon.

index.hu

Megosztás

Related posts