Így segíti Miskolc a járványhelyzetben a helyi vállalkozásokat

Megosztás

A koronavírus-járvány az egészségügyi hatások mellett súlyos gazdasági károkat okozott. Rengetegen veszítették el állásukat, nagyon sok vállalkozás került nehéz gazdasági helyzetbe. Számos kormányzati intézkedés született a gazdaság védelmének érdekében, a központi intézkedések mellett több település helyi szinten is igyekszik enyhíteni a káros gazdasági hatásokat.

Annak ellenére, hogy jelentős, mintegy 7 milliárd forintos bevételkiesést eredményezett Miskolc Megyei Jogú Város költségvetésében a járványhelyzet, a település az elsők között dolgozta ki a vállalkozásokat és álláskeresőket segítő csomagját. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. hagyományteremtő szándékkal heti rendszerességgel tájékoztató hírlevelet küld a helyi vállalatoknak, melynek célja egyrészt az összefogás, a város és a vállalkozások közötti párbeszéd segítése, másrészt pedig, hogy az érintettek a friss híreket, intézkedéseket első kézből, hiteles forrásból olvashassák.

A legnagyobb kárt az turisztikai és vendéglátó szektor szenvedte el, ezért Veres Pál 200 vállalkozást keresett fel levélben, hogy kikérje a véleményüket a károk mérséklésére, majd javaslataikat továbbította a kormánynak és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek.

A remélt központi segítség mellett a város konkrét intézkedésekkel segít a vendéglátó szektornak. Mivel korlátozások enyhítésével május 4-től újranyithatnak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei és teraszai, Miskolc Város Önkormányzata az újrakezdést a közterület használatára vonatkozó engedményekkel támogatja: elengedi a közterület-használat bérleti díját, jelentős mértékben egyszerűsíti és gyorsítja az engedélyezési folyamatot: az engedélykérelmet elektronikusan is be lehet nyújtani, a korábbi gyakorlattal ellentétben nem a teljes szezonra, hanem rövidebb időszakra, akár egy hónapra is kérhető engedély, a kérvényezők 8 napon belül megkapják a határozatot. Pozitív elbírálás esetén a benyújtás napjára visszamenőlegesen érvényes a dokumentum.

További segítség az önkormányzati ügyintézésben, hogy a vállalkozások és a lakosság 48 hatósági ügyet intézhetnek gyorsan és biztonságosan elektronikus formában.

A kereskedelmi egységek megsegítése érdekében 2020. április 1-től a Miskolc Holding Zrt. azon önkormányzati tulajdonú üzletek bérlői részére, amelyek a nyitvatartási korlátozások alá estek, 50 %os bérleti díjkedvezményt biztosít. Emellett a bérleti szerződésben foglalt felmondási feltételeken is enyhít, így azok a bérlők, akik számára a csökkentett bérleti díj sem nyújt megoldást, a 3 hónapos felmondási idő helyett közös megegyezéssel 1 hónapos felmondási idővel szüntethetik meg a bérleti jogviszonyt.

A csökkentett bérleti díj lehetősége mellett május 1-től fizetési moratóriumot is bevezetett az önkormányzat, így a díjakat elegendő 2020. december 31-ig befizetni.

Természetesen azok sem maradnak magukra Miskolcon, akik az elmúlt időszakban veszítették el az állásukat. A Miskolci Foglalkoztatási Paktum a válsághelyzetre reagálva alig néhány nap alatt átalakította az ügyfélszolgálatát: személyes kontaktustól mentesen, telefonon, illetve az internetes kommunikációs csatornákon nyújtanak segítséget a munkavállalóknak. E mellett folyamatosan monitorozzák a munkaerőpiacot, napi kapcsolatban állnak a foglalkoztatókkal, népszerűsítik a nyitott pozíciókat, részt vesznek az álláskeresők kiközvetítésében, foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások ügyintézésében.

Ahhoz, hogy a gazdaság újra tudjon indulni, a legfontosabb a megfelelő információáramlás és a váratlan helyzetekre való gyors és célzott reagálás. Miskolc Megyei Jogú Város és intézményei jól vizsgáztak a vészhelyzetben.

Megosztás

Related posts