Kutatás: 120 ezer magyar veszíthette el az állását a járvány miatt

Megosztás

A Google keresési adatait elemezve az MTA két kutatója jutott erre a következtetésre.

A Magyar Tudmányos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének szakértői, Kónya István és Köllő János azt kutatták, hogy hányan kerestek rá a Google-ben a munkanélküli segély szókapcsolatra. Szintén vizsgálták az állásidő, a munkanélküli járadék, az álláskeresés, a segély, a munkanélküli regisztráció szavakra rákeresők számát is március vége és április között – írta a 444.hu.

Az adatok alapján úgy becsülték, hogy regisztrált munkanélküliek száma idén áprilisában meghaladhatta a 400 ezer főt, ami nagyjából 120 ezres növekedést jelent a februári adatokhoz képest.

A kutatók szerint azonban ennél is nagyobb lehet a valós szám, mert nem feltétlen minden munkanélküli szokott böngészni az interneten és az is lehet, hogy sok munkanélküli még abban reménykedik, hogy hamarosan visszatérhet az eredeti munkahelyére.

Megosztás

Related posts