Letartóztattak egy kazincbarcikai férfit, aki a segítségére kihívott rendőrökre támadt

Megosztás

Az elkövető ittas állapotban kért segítséget a rendőröktől, mivel felesége nem akarta beengedni közös albérletükbe. A zsaruk segítettek is neki bejutni, ám cuccai összeszedése után nem várt fordulatot tartogatott az ügy. Azóta kiderült az is, hogy nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel.

A Debreceni Járásbíróság május 15-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén egy hónapra elrendelte annak a 42 éves kazincbarcikai férfinak a letartóztatását, aki ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és többrendbeli becsületsértés vétsége miatt folytat nyomozást.

Segítséget kért, majd agresszív lett

A gyanúsított május 13-án 5 óra 40 perc körül ittas állapotban megjelent a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon és intézkedést kért, mert a felesége nem engedte be a közös albérletükbe. Ezt követően a rendőrök elkísérték a férfit az ingatlanhoz, akit az asszony az egyenruhásokkal együtt beengedett.

A gyanúsított összeszedte a ruháit, majd minden előzetes ok nélkül agresszívan kezdett viselkedni és a lakásban lévő televíziót megrúgta, ami összetört. Ekkor a rendőrök felszólították a 42 éves férfit, hogy fejezze be az agresszív magatartást és együtt hagyják el a lakást. A felszólításnak a gyanúsított nem tett eleget, ehelyett az egyik rendőr kezét megütötte és kiabálni kezdett.

A gyanúsított továbbra is támadólag lépett fel, az egyik rendőrt két kézzel, nagy erővel az előszobafalhoz lökte és odaszorította. A járőrök ekkor testi kényszert alkalmaztak és megbilincselték az agresszív férfit. A helyszínre érkező megerősítő rendőri erők a lépcsőház folyosóján lekísérték az utcára a gyanúsítottat, aki végig szidalmazta, fenyegette őket és a becsületük csorbítására alkalmas kifejezéseket használt. A férfit előállították a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, ahol az agresszív viselkedését folytatta és tovább szidalmazta a rendőröket.

A bíróság álláspontja szerint indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése, mert megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi, aki korábban rendszeresen külföldön vállalt munkát, a kiszabható büntetés mértékére tekintettel elszökne, elrejtőzne. A gyanúsított más ügyben már büntetőeljárás hatálya alatt áll, mivel az ügyészség a felesége sérelmére elkövetett zaklatás bűntette miatt március 9-én vádat emelt ellene.

A nyomozási bíró szerint a férfi agresszióra hajlamos, esetében fennáll a bűnismétlés veszélye. Az intézkedő rendőröket még jóval előállítását követően is megöléssel fenyegette, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén akár közvetlen hozzátartozói, akár más sérelmére újabb, szabadságvesztéssel büntetendő erőszakos bűncselekményeket követne el. A bíróság végzése végleges.

Boon.hu

Megosztás

Related posts