Ez furcsa lesz: 50 centire a lakásoktól épül egy autópálya

Megosztás

Már az építés jelen szakaszában is rendkívül furcsa és ijesztő látvány, hogy az érintett lakásoktól alig néhány centire található egy autópálya a város közepén. Az érintettek természetesen egymásra mutogatnak, de az kétségtelen, hogy a lakóházak már több, mint egy évtizede ott vannak a helyükön.

A 65 méter széles útszakasz egy lakóövezet kellős közepén húzódik keresztül.

Kairóban egy új autópálya-szakasz építésébe kezdtek, azonban az alábbi képek láttán érthető, hogy ennek a helyiek egyáltalán nem örülnek.

Az egyiptomi fővárosban készülő 12 kilométer hosszú és 65,5 méter széles útszakasz egy sűrűn lakott övezet kellős közepén halad át.

A Teraet Al-Zomor nevezetű magasan vezetett útvonal egyes pontjain alig 50 centiméterre húzódik a lakótelepi lakásoktól, sőt, egyes helyeken össze is ér az épületekkel.

Az 5 milliárd egyiptomi fontból, vagyis átszámítva mintegy 105 milliárd forintból épülő autópálya a tervek szerint még az idén teljesen elkészül.

© Boredpanda.com

Az építtetők szerint a problémát az okozza, hogy az autópálya mellett négy lakóházat korábban engedély nélkül húztak fel. A tervek szerint ezeket el fogják bontani, a lakók kompenzálására pedig 250 millió egyiptomi fontot, körülbelül 5,2 milliárd forintot különítettek el.

© Boredpanda.com

Az egyik közeli épület tulajdonosa szerint 2008-ban a megfelelő engedélyek birtokában húzták fel a házakat, és hazugnak nevezte azokat, akik illegális építkezésről beszélnek. A tulajdonos elmondta, hogy nem tiltakoznak az építkezés ellen, mert az egy nemzeti projekt, de szerinte megfelelő kártérítést kell adni az első hat emeleten lakásokkal, illetve boltokkal rendelkezőknek.

Hvg.hu

Megosztás

Related posts