Folytatódik a borsodnádasdi tinigyilkosság vizsgálata

Megosztás

Sokan túl enyhének találták a Miskolci Törvényszék által hozott ítéletet.

Különböző bizonyítási cselekmények mellett helyszíni tárgyalást indítványozta a borsodnádasdi emberölésként elhíresült büntetőügyben a Debreceni Fellebviteli Ügyészség.

A per nagy visszhangot váltott ki. A 22 éves B. Rolandot ugyanis szándékos helyett gondatlanságból elkövetett emberölésben nyilvánította bűnösnek a Miskolci Törvényszék márciusban, miután a férfi vízaknába dobott egy 17 éves borsodnádasdi lányt (K. Csengét), aki megfulladt. A vád szerint B. Roland előtte bántalmazta áldozatát, míg a bíróság ezt nem látta bizonyítottnak (azt a férfi is elismerte, hogy találkozott a lánnyal). Az elsőfokú bíróság nem jogerősen 4 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta B. Rolandot, és feloldotta előzetes letartóztatását

Az ügyészség május 15-i közleményében azt írta, a törvényszék elfogadta azon vádlotti állítást, mely szerint a sértettet eszméletlen állapotban találta, és úgy gondolta, hogy meghalt. – Mivel félt, hogy esetleg őt okolják majd a lány haláláért, úgy döntött, megpróbálja eltüntetni a testet. Ennek érdekében a sértettet egy közeli vízelvezető aknához vitte, s abba fejjel lefelé beledobta. Az eszméletlen sértett a vízben megfulladt – írta az ügyészség, hozzátéve: az ítéleti tényállás részbeni megalapozatlansága, a bűncselekmény téves jogi minősítése és a kiszabott büntetés súlyosítása végett fellebbeztek.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség különböző bizonyítási cselekmények mellett helyszíni tárgyalás indítványozott. A szemle és bizonyítási kísérlet során célszerű ellenőrizni, lehetséges-e, hogy a sértett úgy bántalmazta más, hogy azt a közelben tartózkodó vádlott ne észlelte volna – közölték.

A bizonyítási indítványról a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla dönt. A Miskolci Törvényszék ítéletét sokan támadták, mondván, tévesen minősítette B. Roland cselekményét gondatlanságnak, így a büntetés  sem tükörözi a férfi tettének súlyát.

Borsodihir.hu, Fotó: MTI

Megosztás

Related posts