Egyre nagyobb a balhé az érettségi buli körül – tömeges drogozás miatt zajlanak a letartóztatások

Megosztás

Akár beszélünk róla, akár nem, a fiatalok nagy százaléka fogyaszt kábítószert, különösen bulizás közben. A fő utcai tragédia esetében is most már bizonyos, hogy a kiváltó indok a drog volt. A szer hatása alatt a 17 éves fiú bevadult és nem tudták megakadályozni, hogy kiugorjon az ablakon.

Bár az első hírek arról szóltak, hogy a fiú nem sokkal később belehalt sérüléseibe, jelenleg olyan információk láttak napvilágot, hogy ez téves volt, valójában még életben van, bár esélyei nagyon rosszak. A nyomozás szálai azonban egészen máshova is elvezettek.

A rendőrség csütörtökön elfogta azt a kábítószer-kereskedőt, aki drogot adott el annak a társaságnak, amelynek egyik tagja május 9-én egy Fő utcai lakás emeletéről az utcára vetette magát – derült ki a rendőrség csütörtöki online sajtótájékoztatóján, ahol Balotai Attila rendőr ezredes, a BRFK Felderítő Főosztályának vezetője számolt be a részletekről.

Válságos állapotban van az érettségi bulin az ablakból kieső fiú

Az édesapja cáfolta a korábbi híreket, miszerint a fiú nem élte túl a zuhanást.

Balotai Attila tájékoztatása szerint május 9-én öt kaposvári és egy érdi fiatal egy balatoni nyaralóban úgy döntött, hogy Budapestre mennek bulizni. Egy internetes alkalmazás segítségével aznapra béreltek egy lakást az I. kerületi Fő utcában. A Budapestre vezető úton a társaság egyik tagja – egy ismerősén keresztül – kábítószert rendelt, amit aztán a Kálvin téren át is vett.

A fiatalok aznap este már a Fő utcai lakásban buliztak, és csatlakozott hozzájuk egy érdi fiatal, valamint öt budapesti lány. A buliban alkoholt ittak, zenét hallgattak, és többen közülük kábítószereztek is. A társaság egyik tagja éjjel 1 óra után feltehetőleg a Kálvin téren vásárolt kábítószer hatására megvadult: agresszívan viselkedett, tört-zúzott a lakásban. Amikor a bútorokban kárt tett, maga is megsérült, ezért a társaság tagjai mentőt hívtak hozzá. Ezután ki akart ugrani az egyik ablakon. Ebben egy lány megpróbálta megakadályozni, de kiszabadulva a lány szorításából, átment egy másik szobába, és ott vetette ki magát az ablakon. Az állapota azóta válságos, életveszélyes. 

A rendőrség öt fiatalt előállított, mindegyiküktől vizeletmintát vettek. A minta thc- és amfetaminszármazékot mutatott ki, ezért ellenük kábítószer-birtoklás gyanúja miatt eljárást indítottak.

Ezután a rendőrök felkutatták, hogy a társaság kitől szerezte be a kábítószert. A 25 éves dílert szerdán már azonosították is, csütörtökön pedig elfogták a VIII. kerületi lakásában. Az elfogáskor a díler 21 éves barátnőjét is bevitték, mert a rajtaütéskor kábítószert találtak nála. A nő ellen kábítószer-birtoklás, a férfi ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárás. A dílert őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását.

Index.hu

Megosztás

Related posts