Fővárosi csapat ellen hangol az NB1 újraindulására a DVTK

Megosztás

A Budapest Honvéd lesz az ellenfél, a találkozó természetesen zárt kapus lesz.

Egy héttel az MTK elleni Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzése előtt a DVTK-t fogadja a Honvéd – derült ki a honvedfc.hu és a dvtk.eu közleményéből.

A találkozó szombaton 16 órakor kezdődik zárt kapuk mögött.

A kispestiek és a miskolciak a 2019–2020-as idényben már nem találkoznak egymással, hiszen az NB I-ben háromszor összecsaptak. Ebből kétszer a Diósgyőr, egyszer a fővárosi gárda győzött.

A találkozóról élő szöveges közvetítés készül a DVTK hivatalos csatornáin.

Megosztás

Related posts