Parázs vita a parlamentben, Szabó Tímea szerint van olyan ápoló, akinek 10 hazaküldött betegéből 9 meghalt

Megosztás

Szijjártó Péter megtartotta szokásos hétindító beszámolóját a parlament hétfői plenáris ülésének kezdetén.

A tárcavezető szerint már látható, milyen módon lazítanak Európa és a világ egyes országai a járvány terjedésének megakadályozását célzó szigorú intézkedéseken. A miniszter megtartotta szokásos felsorolását arról, hogy az eltelt egy hétben milyen, az egészségügyi védekezéshez szükséges kínai gyártású eszközöket szállított Budapestre 20 repülőgép Kínából és 5 kamion Európa más reptereiről.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője egy önkéntes ápoló beszámolóját idézte, aki szerinte azt mondta, hogy tíz általa ápolt, kórházból hazaküldött beteg közül kilenc meghalt. Az elhunytak között volt egy, akit nyílt hasi sebbel küldtek haza, és voltak köztük rákbetegek is.

“Ki a felelős ezért? – kérdezte a frakcióvezető, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter “a halálba küldenek embereket” a kórházi egészségügyben zajló ágyfelszadítás során, egyúttal azt is számon kérte, hogy egyik vezető kormánytag sem jelent már meg hetek óta a parlament előtt. Szerinte félnek vállalni a felelősséget, mert “elbaltázták a járványkezelést”.


Tóth Bertalan
 (MSZP) arról beszélt, hogy egy “közepesen rossz brazil szappanoperában” érzi magát, ahol “mindig csak várunk valamilyen fordulatra”, de ez csak nem történik meg: a külgazdasági és külügyminiszter mindig elmondja , hogy mennyi mindent szereztek be, és de csak azt azt látni, hogy  mennyi minden áll a raktárakban, de az nem tudható, hogy a Vatikán mellett mikor jutnak el ezek a kórházakba, idősotthonokba vagy az emberekhez.


Az LMP-s Keresztes László Lóránt szerint fontosak az eszközbeszerzések, de a fő kérdés, hogy miként osztják el az országon belül ezeket, ennek közlésére kérte a kormányt. Egyúttal bírálta a kabinetet, mert szerinte nem törődik a munkájukat elveszítők hivatalosan 50-60 ezres, de a valóságban inkább 100 ezer feletti tömegével. Azoknak nem adnak segítséget, akik elveszítették a jövedelmüket, miközben a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztésére a nekik szánthoz képest sokszoros összeget fordítanak – mondta.

Hazudozással vádolta a kormányt  Varju László (DK), aki szerint miközben hetek óta azt szajkózzák, hogy az Európai Unió nem akar segíteni, a Belügyminisztérium kiküldött egy levelet midnen önkormányzatnak, amiben azt írják, hogy az Európai Bizottság lehetővé tette a koronavírus miatti helyzet kezelésnek a támogatását, és erre kezdeményezik pályázatok benyújtását. Szerinte ezzel a kormány elismerte, hogy az EU igenis ad pénzt. A politikus szerint a kormány ezzel a hazudozással 2000 milliárd forint uniós támogatást próbált eltitkolni.

hvg.hu

Megosztás

Related posts