Eltűntek a turisták, termálvízzel telt meg a kiszáradt magyar tó

Megosztás

A turizmus leállásának köszönhetően újra termálvízzel telt meg a Nagyvárad szomszédságában fekvő Püspökfürdő korábban kiszáradt tava, több állat és növényfaj utolsó példányainak az egykori természetes élőhelye, írja az Index.

A természetvédő szervezetek a 2010-es évek elején hívták fel a figyelmet arra, hogy a püspökfürdői termálvizes rezervátum korábban egyhektáros felületű tava tócsává zsugorodott, és télen be is fagyott. A püspökfürdői termáltóban olyan egyedi fajok utolsó példányai éltek természetes környezetükben, mint a bordás homorcsa nevű csigafaj, a racovita-kele elnevezésű halfaj, és a hévízi tündérrózsa, amely Európában egyedülálló módon maradt fenn őshonos növényként. Legközelebbi rokona a Nílus deltájában található meg.

A szakértők a védett élőhely pusztulását már akkor annak tulajdonították, hogy Püspökfürdőn, Félixfürdőn és Nagyváradon is számos szálloda és panzió végzett – sok esetben illegális – fúrásokat, hogy a medencéit és a fűtési rendszerét termálvízzel működtesse, a föld alatti termálvízlelőhely kapacitása pedig véges.

Venczel Márton biológus, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegének vezetője a Krónika című napilapnak elmondta: a termáltó duzzadása is bizonyítja, hogy a szakembereknek igazuk volt: nagyobb a termálvíz-kitermelés a környéken, mint amit a természet megenged. Ennek ellenére csekélynek tartotta az esélyét a rezervátum megmentésének.

Sokkal nagyobb a gazdasági érdek, mint a természetvédelem iránti elkötelezettség − mondta a biológus.

Ezért szerinte csak addig marad meg a termáltó, amíg újra nem indul a turizmus. Hozzátette: az élőhely tíz évvel ezelőtti állapota már nem állítható vissza, hiszen az őshonos növény- és állatfajok már nincsenek ott. Bár megpróbálták laboratóriumi körülmények között megmenteni, a bordás homorcsa nevű csigafajt nem sikerült szaporítani, és véglegesen kipusztult.

Megosztás

Related posts