Tesztelést sürget az idősotthonokban a miskolci önkormányzat

Megosztás

Azt szeretnék, hogy a kórházból visszakerülő időseket minden esetben megvizsgálják.

Jelenleg 650 idős él bentlakásos intézményekben Miskolcon. Új lakókat csak két negatív teszt és két hét karantén után engednek a közösségbe. Tesztet viszont csak akkor végeznek, ha egy idős ember a kórházból, új lakóként kerül be az intézményrendszerbe. Miskolcon jelenleg is vannak elkülönítés alatt álló idősek, a tömeges izolációhoz viszont nincsenek megfelelő körülmények. 

– Hosszú távon az az önkormányzat célja, hogy az ellátottakat és a dolgozókat is teszteredményekkel tudjuk egészen biztosan biztonságban tudni. Ennek a jogszabályi és anyagi feltételét meg kell megteremteni. Azt a kérést tolmácsoljuk az operatív törzs, illetve a kormányzat felé, hogy ennek teremtse meg a feltételeit – tájékoztatott Veres Pál, Miskolc polgármestere. 

Nyílt levélben kéri Orbán Viktort számos város és fővárosi kerület ellenzéki színekben megválasztott vezetője, hogy „haladéktalanul rendelje el az ország összes idősotthonában a lakók és a dolgozók koronavírus-tesztelését és történjen meg ez a teljes szociális ellátórendszer esetében is” – számolt be az Index

A 42 polgármestert az késztette levélírásra, hogy országszerte egyre több, idősotthonokhoz köthető eset van, és ezek „világosan mutatják“, hogy „a jelenlegi eljárásrend nem megfelelő, a szűrések elmaradása, azok “felesleges költségnek” minősítése emberéletekbe kerülhet. (…) Féltjük az időseinket és a dolgozóinkat, nem engedhetjük, hogy hibás és felelőtlen kormányzati hozzáállás, a tesztelés hiánya veszélyeztesse egészségüket, életüket. Nincs több türelem! Kezdjék meg a tesztelést most!” 

A nyílt levélben a polgármesterek kérik, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak beteget negatív teszt nélkül, és – a hatályos jogszabályoknak megfelelően – a kormányhivatalok a járvány idején gondoskodjanak a laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének feltételeiről, és a fertőzés megelőzésének, terjedésének leküzdéséhez szükséges anyagokról, eszközökről.

Minap.hu

Megosztás

Related posts