Durván begyorsult a fertőzések számának növekedése, már ezer közelében járunk

Megosztás

Tegnap reggel még a 900-at sem érte el, most pedig már az ezres lélektani határhoz kerültünk nagyon közel Magyarországon, ami a hivatalosan regisztrált koronavírusos emberek létszámát illeti. Hatvanhatra emelkedett a halálos áldozatok száma is. Az Operatív Törzs elismeri, a lakosság fegyelmezetlen és nem marad otthon.

895-ről 980-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzéses megbetegedések száma Magyarországon, ez 85 új megbetegedést jelent, közölte a hivatalos kormányzati tájékoztató honlap csütörtökön. A gyógyultak száma 96-ra nőtt, újabb 8 ember, többségében krónikus idős beteg pedig meghalt, így már 66 áldozata van a járványnak.

Az újabb információk szerint az áldozatok között van egy 48 éves krónikus beteg is. 

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján a többi közt elhangzott, hogy négyre emelkedett a Pesti úti idősotthonban elhunytak száma. Elmondták, hogy kedden négy embert letartóztatott a rendőrség, aki 25 millió forintot csalt ki azzal, hogy kézfertőtlenítőt csinál, majd rossz, semmire sem jó fertőtlenítőt adott át cserébe. Elhangzott az is, hogy 

EGYRE FEGYELMEZETLENEBBEK AZ EMBEREK A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁSSAL SZEMBEN.

Fertőzöttek egyébként minden korosztályból kerültek már ki Magyarországon – mondta el Müller Cecília még kedden, kiemelve: gyermekek is betegedtek már meg, ők általában könnyebben vészelik át a betegséget, de ha valamilyen krónikus problémájuk van, rájuk is veszélyes lehet.

Index.hu

Megosztás

Related posts