Korlátozza a Tesco a beengedhető vásárlók mennyiségét

Megosztás

Mivel az áruházlánc fontosnak tartja a vásárlók és a munkavállalók biztonságát, ezért csütörtöktől az áruházakban egy időben csak „előre meghatározott számú vásárló tartózkodhat” – írják közleményükben.

A cég a koronavírus-fertőzés miatt több intézkedést is bevezetett, melyeknek célja a vásárló és munkavállalók védelme. Mint írják, az egyes áruházakban már mai is működő intézkedés szerint egy időben az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között. A pontos létszám így áruházanként változó.

A vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál a Tesco munkatársai követik és ellenőrzik. A vásárlók – a más szolgálatóknál, mint például gyógyszertáraknál, postáknál már bevált gyakorlatot követve – minden esetben az épületen kívül fognak sorban állni, a biztonságos távolság megtartásával.

Azon áruházaknál, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni, így a belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó. Az új intézkedés a 65 éven felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik: 9 és 12 óra között az áruházlánc munkatársai mind a létszámot, mind az életkort ellenőrzik – írta az Index.

Megosztás

Related posts