Kétszámjegyű halálos áldozat és rengeteg új fertőzött egy nap alatt hazánkban

Megosztás

Az eddigi messze legfeketébb napja volt Magyarországnak a koronavírus-járvány kitörése óta a keddi. Tizenegy újabb halálos áldozat és közel nyolcvan új, igazolt fertőzött a mérleg, közel kilencszázan fertőződtek már meg hazánkban.

817-ről 895-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzéses megbetegedések száma Magyarországon, ez 78 új megbetegedést jelent, további 11 fő pedig elhunyt a megbetegedésben, közölte a hivatalos kormányzati tájékoztató honlap szerdán. A gyógyultak száma 94-re, az elhunytak száma pedig 58-ra nőtt. 

A elhunytak között van egy 49 éves férfi is, róla az adatbázisban az olvasható, hogy magas vérnyomása, anyagcsere betegsége volt. 70 év alatti áldozat rajta kívül kettő van, egy 67 éves nő, az ő adatait még nem töltötték fel, illetve egy 67 éves férfi, akinek anyagcsere betegsége volt.

A térképes adatokból az derül ki, hogy Budapesten 387, Pest megyében 164 fertőzött van. Utánuk Fejér és Csongrád, majd Győr-Sopron-Moson és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következik, de ezekben a megyékben jóval kisebb számokról, 36 és 49 közötti adatokról van szó.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy

BUDAPESTET AZ ORSZÁG MÁS PONTJAINÁL JOBBAN FENYEGETI A BETEGSÉGSZÁM-ROBBANÁS,

ezért Müller Cecília országos tisztifőrvos a kijárási korlátozások fegyelmezett betartását kérte a  lakosságtól. A fővárosban van a hatósági házi karanténok egynegyede is.

Beszéltek arról is, hogy a korábbi intézkedések ellenére több idősotthonba és szociális ellátóhelyre bejutott a járvány, a hétfőn elhunytak között is van idősotthonban ápolt ember. Müller Cecília ezért kiegészítette a protokollt, hogy az idősotthonokban meg tudják akadályozni a betegség terjedését. A Pesti úti idősotthonban 53 ápolt és 12 ápoló koronavírusos, és még mindig nem fejeződtek be teljesen a vizsgálatok az intézményben.

Fertőzöttek egyébként minden korosztályból kerültek már ki Magyarországon, mondta el Müller Cecília kedden, kiemelve: gyermekek is betegedtek már meg, ők általában könnyebben vészelik át a betegséget, de ha valamilyen krónikus problémájuk van, rájuk is veszélyes lehet.

Index.hu

Megosztás

Related posts