Erdei Sándor Zsolt nyílt levélben kérdezi Hubay képviselőt, merre jár ezekben a vészterhes időkben?

Megosztás

Az ősszel önkormányzati képviselőnek választott politikus elsősorban arra kiváncsi, miért nem tesz semmit Miskolcért a város országgyűlési képviselője, és miért nem lehet elérni a problémákkal? A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelet változatlan formában tesszük közzé.

*

Tisztelt Képviselő Úr!

Választóim érdeklődését tolmácsolom tisztelettel, érdeklődnék egészsége felől, s arról, hogy hol van, merre jár? Remélem levelem jó egészségben találja, mert legutóbb akkor lehetett önről érdemben hallani, amikor közpénzen havi félmillióért bérelt irodát úgy, hogy még fogadóórát sem tartott, és a választói már akkor sem tudták elérni, de ennek két éve…

Ez még akkor volt, amikor a Fidesz-KDNP éppen eladósította a várost, amit most mi, az új városvezetés és a Velünk a Város frakció próbálunk rendbe tenni. Nem könnyű feladat, mert az önök csapata mintha folyamatosan Miskolc ellen dolgozna.

Érdekelne, gondolkodik-e esetleg azon, hogy a parlamentben lobbizzon a kormány Miskolcot hátrányosan érintő intézkedései ellen és városunk működéséért?

Gondolkodik-e esetleg azon, hogy ne csak fotókon üljön le pózolni Orbán Viktorral, hanem tegyenek is valamit szeretett városunkért?

Gondolkodik-e esetleg azon, hogy kellene valamit, bármit csinálni a képviselői fizetéséért?

Már az is eszembe jutott, hogy csak nem valami csúnya kórság támadta meg a képviselő urat? Nem, nem a koronavírus, hanem az eltűnési viszketegség.

Örömmel láttam, hogy a Facebookon már csoport alakult ”Keressük meg Hubay Györgyöt” néven, de sajnos nem találják… Hol veszett el?

Lehet, hogy hosszabb kerékpártúrára ment a kijárási korlátozás idején? Esetleg fáradtan pihen valahol és várja a szebb másnapot holnapot? Talán csak nem ön az, aki a miskolciaknak szánt maszkokat Macedóniába viszki viszi ki?

Gondolja, hogy ezért szavaztak önre? Gondolja, hogy ezért kellett beüljön a parlamentbe havi egymillió forintért? Mit tud felmutatni az elmúlt két évben, amit Miskolcért, a szavazóiért tett, akik bíztak önben?

Erdei Sándor Zsolt önkormányzati képviselő, a nyílt levél feladója

Képviselő úr!

Most itt a lehetőség! Miskolctól elveszik a gépjárműadót, a parkolási bevételeket, összességében közel egymilliárdot, emellett előírják, mire fordíthatja a város az iparűzési adót. Teszik ezt azzal a költségvetéssel, ami idáig is pengeélen táncolt a Fidesz-KDNP felelőtlen ga(ráz)dálkodása miatt! Ez a cél? Kivéreztetni Miskolcot? Előrébb való a fideszes pártérdek, mint a városunk?

Képviselő úr!

Merre tetszik járni ezekben a vészterhes időkben?

Remélem ön nem repült el Miskolcról valahová egy propelleres szitakötőn, mint fideszes elvbarátai, vagy egy valóságshow-hős, mert nekem a helikopterezésről csak a Kisgrofó koncertre siető Rogán Antal, és VV Aurélió egyedi pörgetése jut eszembe, bár utóbbi azóta egy rácsos szobába tart, ahol még rendes, csiszolt parketta sincs…

Képviselő úr! Ne hagyja, hogy kísértse a pult múlt, kerüljön végre elő, és tegyen valamit! Ezt várja öntől Miskolc!

Köszönettel:

Erdei Sándor Zsolt

önkormányzati képviselő

*

További érdekes információk az elveszett képviselőről ezen a Borsod24-linken találhatóak.

Megosztás

Related posts