A kormányzati kommunikáció új főellenséget szerzett: most nem a migránsoktól, hanem az idősektől kell félni

Megosztás

A koronavírus-járvány legnagyobb kockázatú lakossági csoportját az idősek alkotják, ám az elmúlt hetekből a veszélyeztetett rétegből első számú közellenség lett. Egy ország fordult szembe az idős emberekkel, akiknek keményen beszólogatnak már. Hol csúszott ennyire félre a kommunikáció és mennyire volt szándékos?

Elemi igényünk van a bűnbakokra. Kiváltképp manapság, a járvány idején kell hogy legyen valaki, akire magányosan vagy csoportba verődve rámutathatunk. Kell hogy legyen valaki, aki a puszta létével garantálja számunkra a tudatot, hogy az a sok rossz, ami történik velünk, nem csupán a játékos kedvű véletlen műve. Instant világban élünk. Mindent azonnal akarunk. Leginkább magyarázatot arra, amire, ha van is magyarázat, korántsem annyira megnyugtató, mint azt szeretnénk.

Mivel krízishelyzetben elvesztünk minden fogódzkodót, jobb híján minden, információra hasonlító közlésbe belekapaszkodunk. Ha ellátogatunk a járvánnyal kapcsolatos központi kommunikációs oldalra, a folyamatosan frissülő adatok mellett két olyan tartalom van, amely rögzítettként, szinte kezdetek óta látható. Az egyikben arra figyelmeztetnek, hogy „Az idősek maradjanak otthon!” A másikban hangsúlyozzák, hogy „Tegyünk meg mindent a járvány terjedése ellen.” Így, sorrendben, egymás után.

Noha a két információ távolról sem függ össze egymással, az oldal szerkesztői tudatosan vagy sem, de gondoskodtak arról, hogy az olvasók fejében összekapcsolódjanak a mondatok.

Egyértelműnek tűnik az üzenet, miszerint a járvány terjedésének egyik oka az idősek szabad mozgása. Ezek után aligha van okunk csodálkozni azon, hogy szinte generációs háború tört ki a 65 év alattiak és fölöttiek között.

Nem tudni, mi a központi kommunikátorok stratégiája, már ha van ilyen, de azt bizonyára tudhatták, hogy a magyarnak ellenség kell. Akkor is, ha nincs. Akkor is, ha éppen unalmas békeidőket élünk. Mindez fokozottan érvényes egy krízishelyzetben, amikor gyorsan, hatékonyan és főleg központilag célszerű tematizálni az emberek gondolkodását. Félő ugyanis, hogy ha úgymond nincs megmondva, mi legyen a beszédtéma, még a végén ki-ki szabadon kezd értelmezni, sőt talán kérdések is megfogalmazódnak, amelyekre előbb-utóbb választ kell adni.

Ráadásul a gyűlöletkampányokban szocializálódott lakosságnak nem elég egy általános magyarázat a történésekre. Nekünk ennél több kell. Egy ellenség. Nem is akármilyen. Legyen jól körbehatárolható, jellemzően védekezésre képtelen, és az sem baj, ha az irántuk érzett gyűlölet csírájában már megvan.

Korántsem biztos, hogy az illetékesek ezt lépésről lépésre végiggondolták, könnyen meglehet, hogy magától alakult ki az idősellenes hangulat. Az viszont kijelenthető, hogy kapóra jött a járvány kommunikációjáért felelős illetékeseknek.

„A néni itt mászkál, közben üresek a temetők…” „Maradj otthon! Melyik szó nem érthető?” „Délelőtt az öregek teliköpködik a zsömlét, amit délután a fiatalok megvesznek.” Kezdünk hozzászokni az ilyen és ehhez hasonló beszólásokhoz. Akárcsak a migránskampány idején, valamennyi kommunikációs felületen az idősekkel kapcsolatos intelmekkel és figyelmeztetésekkel találkozhatunk.

Több szociálpszichológiai kísérletben is bizonyították, hogy ha egy hazugságot sokszor és következetesen ismételnek, hajlamosak vagyunk igaznak vélni. Még a józan gondolkodásúak is kezdik elhinni: összefüggés lehet a járvány terjedése és a 65 pluszosok engedetlen viselkedése között. Erre mindennap újra és újra ráerősít az operatív törzs, amelynek még nem volt olyan sajtótájékoztatója, amelyen ne hangzott volna el az idősekre vonatkozó korlátozás. Mindez természetesen az idősek érdekében. Legalábbis a központi indoklás szerint. Ám mindannyian ismerjük a pokolba vezető út és a jó szándék összefüggését… Akárhogy is, az idősek alkalom szülte közellenséggé váltak. Főleg a renitens idősek. Ők azok, akik makacsságukkal „csak a bajt hozzák ránk”.

Az idősek központilag elrendelt otthon tartása mára népmozgalommá fejlődött. Több Facebook-csoport is alakult kifejezetten ebből a célból. Arra azonban nem térnek ki a tájékoztatókban, hogy vajon milyen káros mellékhatásai lehetnek annak, ha az idősek magukra zárják a lakásuk ajtaját. Miközben a tisztifőorvos többször is hangsúlyozza a szabad levegőn történő mozgás fontosságát, arról senki nem beszél, hogy a napi félórás sétára a 65 év felettieknek legalább akkora szükségük van, ha nem nagyobb. A tartós bezártság következtében az amúgy krónikus betegségben nem szenvedők is legyengülnek, így csökken az immunitásuk, amely aztán kaput nyit a kórokozók előtt. És akkor nem említettük az ingerszegény életmódot, amely a depresszió melegágya lehet. Mindezek ellenére nagyon sok idős megszeppen, és engedelmesen otthon marad. Egyelőre nem tudni, melyik a kisebbik rossz: a renitenskedés vagy az intelmek szolgalelkű betartása.

Ha a központi kommunikációs kampány dacára mégis kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért is „renitenskednek” az idősek, érdemes higgadtan végiggondolni, vajon miért nem vesznek tudomást a tiltásról, az intelmekről. Talán nem árt tudni, hogy egy olyan korosztályról van szó, amely meg- és túlélte a háborút, illetve ’56-ot. És mivel ez így van, ők azok, akiknek meggyőződésük, hogy ezt is megússzák. Ez a túlélők szubjektív biztonságérzete.

Koronavírus - Szűrősátrak és egykapus beléptetés a nagyka
Fotó: MTI, szerkesztőség/Varga György

Természetesen nagyon sokan vannak, akik praktikus okokból kényszerülnek arra, hogy lemenjenek az utcára. Hiába az önkormányzatok és a különböző civilszervezetek aktivitása, nem jutnak el valamennyi egyedülálló nyugdíjashoz. Sokan vannak, akik több évtizede megszokták az önellátó életformát. Ők azok, akik láthatatlanok maradnak. Soha nem kértek és ezáltal nem is kaptak segítséget. Ha ők valami véletlen folytán mégis a segítők látóterébe kerülnek, nem fogadják örömmel a támogatást. Számukra az önellátás mint olyan az önbecsülésük szerves részét képezi. A kéretlen segítséggel az énképük szilánkosra törik, így – ha az óvintézkedéseknek köszönhetően megússzák a járványt – náluk szinte biztosra vehető a pszichés károsodás, amely akár súlyos depresszióhoz is vezethet. Mindemellett a napi bevásárlás a legtöbbször nem a létfenntartáshoz, hanem a magányérzet csökkentéséhez kell.

Kortól függetlenül mindannyiunk számára olyan új, ismeretlen helyzetbe kerültünk, amelyben létfontosságúakká váltak a keretek, a kapaszkodók. Ilyenek a szokásaink. Nem véletlenül mondogatják a szakemberek, hogy aki képes otthon is megoldani, sportoljon, gyakorolja a hobbiját és próbálja tartani a napirendjét. Az időseknek nem kell külön hangsúlyozni. Maguktól is erősen ragaszkodnak a szokásaikhoz. Az egy más kérdés, hogy mi van akkor, ha ez történetesen a napi séta vagy a napi bevásárlás.

Ám van itt még valami, ami megmagyarázza a 65 év felettiek „engedetlenségi mozgalmát”. Nevezetesen éppen a sokat emlegetett gyűlöletkampányok. Mint arra számos közvélemény-kutató is rámutatott, főleg az idősek voltak a legfogékonyabbak a kormányzati üzenetekre. Ők voltak azok, akik például – noha nem is találkoztak migránsokkal – erősen tartottak tőlük. Körükben volt mindig is a legnagyobb idegenellenesség. Most azonban történt valami. Hirtelen elkezdtek nem hinni a központi kommunikációnak. Jelenleg csupán feltételezésekbe lehet bocsátkozni a pálfordulat okát illetően. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy ha saját testi-lelki jólétükről van szó, immunisabbakká válnak az emberek a meggyőzésekkel szemben. Ha ez igaz, akkor a több éve tartó gyűlöletkampányok paradox hatását tapasztaljuk, ha a tiltott idősávban látunk nagybevásárló nyugdíjasokat. Lehet, hogy a fagyi visszanyal?

168ora.hu

Megosztás

Related posts