Felmérés: Ők a legnépszerűbb ellenzéki politikusok

Megosztás

Az IDEA Intézet márciusban készített közvélemény-kutatásából az is kiderült, hogyan alakult az egyes pártok támogatottsága.

Az IDEA Intézet 2020. március 17. és március 20. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében a februárival megegyező (30 százalék). A biztos szavazó pártot választók körében pedig némi emelkedés regisztrálható (+2%). A kormányzópárt támogatottsága ebben a rétegben 49 százalék. Ez utóbbi emelkedésből messzemenő következtetést nem lehet levonni a koronavírus-járvány kezelésére vonatkozó kormányzati válságkezelés megítélését illetően. Az ellenzéki pártok támogatottságában érdemi elmozdulás nem történt, az MSZP minimálisan erősödött a biztos szavazók körében, a Momentum minimálisan csökkent, a DK-ra pedig továbbra a biztos szavazó pártválasztók 16 százaléka szavazna egy most vasárnapi választás alkalmával.

Az IDEA Intézet 2020. március közepi adatfelvétele ebben az évben először vizsgálta 20 magyar ellenzéki politikus ismertségét és rokonszenv-indexét. Az adatok szerint a legnépszerűbb ellenzéki politikus Karácsony Gergely főpolgármester. Igaz ez a megállapítás a teljes népességre, az ellenzéki szavazókra és az ismeretlen preferenciájúakra egyaránt. Karácsonyt a független Hadházy Ákos, a momentumos Donáth Anna és Szabó Tímea (P) követi. Az ellenzéki szavazók egyébként sokkal kedvezőbben ítélik meg az ellenzéki pártok politikusait. Esetenként 20 átlagpontot is meghaladja az eltérés az ellenzékiek és az egész népesség véleménye között.

További részletek az IDEA Intézet honlapján. Érdekesség, hogy Kovács Péter, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke a Facebookon azzal büszkélkedett, hogy óriási eredmény, hogy az említett listán megelőzte Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt:

Hatalmas siker!Megelőztem Gyurcsány Ferencet.http://www.ideaintezet.hu/hu/hirek-aktualis/35/nem-csokkeno-fidesz—kdnp–stabil-fopolgarmesteri-rokonszenv

Posted by Gergő Kovács on Thursday, April 2, 2020

Megosztás

Related posts