Mit ér a vírus ellen a permetezéses fertőtlenítés?

Megosztás

Számos szakértő megkérdőjelezi a ránézésre kétségkívül hatékonynak tűnő módszer valódi hatásosságát: elmondásuk szerint csak idő- és forráspazarlás, valós védelmet nem ad.

Dale Fisher, a Globális Járványügyi Hálózat fertőző betegségekért felelős szakértője Szingapúrban a következőképpen fogalmaz: „Nem hiszek benne, hogy ezek az intézkedések bármi hasznosat hozzá tudnak adni a járvány megállításához, ráadásul mérgezőek lehetnek az emberekre. Az már világos, hogy a koronavírus gazdatest nélkül nem marad sokáig életben a környezetben, az emberek pedig nem fogdossák a földet, így onnan nem is kaphatják el, ahogyan pusztán a levegőből sem” – mondta.

A surabayai polgármester szóvivője, Febriadhitya Prajatara viszont úgy látja, a drónokkal történő fertőtlenítésre igenis szükség van azokon a területeken, ahol igazolt fertőzött megfordult, mert – mint mondta – „a vírus bárhol jelen lehet”. A kórokozó testnedvek útján, köhögéssel, tüsszögéssel terjed, illetve úgy, ha fertőzött tárgy érintése után az orrunkhoz, szánkhoz vagy a szemünkhöz nyúlunk.

Paul Tambyah, az Ázsiai-Csendes-óceáni Klinikai Mikrobiológiai és Járványügyi Társaság kutatója szerint a rendszeres és alapos kézmosás, valamint a gyakran és sokak által fogdosott tárgyak, például a liftgombok gyakori tisztítása bármilyen tömeges fertőtlenítésnél hatékonyabb lehet. „A nagyobb kiterjedésű területek permetezése tagadhatatlanul olcsóbb és látványosabb intézkedésnek tűnhet, ugyanakkor veszélyes is, mert hamis biztonságérzetet kelthet a lakosságban. A személyes és a közvetlen környezet higiéniájára való odafigyelés sokkal, de sokkal többet használ.”

Indonéziában telefonfülke-méretű fertőtlenítő kabinokat helyeznek el a főváros számos pontján, ezekbe a járókelők betérhetnek és rapid módon megtisztíthatják bőrüket és ruházatukat az esetleges vírusoktól. „Jó dolognak tartom, most azért tisztábbnak érzem magam, mert egy csomó mindent megfogtam a buszon” – nyilatkozta egy, az egyik ilyen gyorsfertőtlenítő fülkéből kilépő dzsakartai.

hu.euronews.com

Megosztás

Related posts