Rémhírterjesztés miatt nyomoz a rendőrség Kásler Miklós hamisított levele után

Megosztás

A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoz az Emmi miniszterének meghamisított levele ügyében. A gyanúsított a miniszter egy korábbi levelét felhasználva álhírt terjesztett az interneten.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben eljárásrendet határozott meg az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban. Az interneten ennek a levélnek egy hamisított változata kezdett el terjedni, ami azt állította, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát nem lehet nyilvánosságra hozni, halálozási okként más betegségeket kell megjelölni. A levél a vírus következtében elhunytak számáról is a valódi adat többszörösét közli.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást. A nyomozók számos tanút hallgattak ki, és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható adathordozókat foglaltak le.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, úgy eljárást indítanak az elkövetővel szemben.

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján elhangzott, hogy a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatban 103 büntetőeljárás indult eddig, többek között rémhírterjesztés, csalás és közveszéllyel fenyegetés miatt – írta az Index.

Megosztás

Related posts