Főorvos: Ezek a tábori ágyak teljesen használhatatlanok, szemfényvesztés!

Megosztás

A Hungexpo G pavilonjában átmeneti megoldásként kórházi pótágyakkal szükségkórházat állított fel az Operatív Törzs nemrég. Orosvári Zsolt, a kórházakba pótágyakat szállító civil aktivista szerint az X-lábú ágy úgy, ahogy van alkalmatlan erre a feladatra, amit egy főorvos is megerősített neki.

„El sem tudom képzelni, hogyan folyik majd terápiás kezelés ezeken az pótágyakon? Megmondani sem tudom, lélegeztető gépeket, monitorokat és minden, ami a betegellátásához szükséges, miképpen illeszthetők össze ezzel az ideiglenes ággyal. Nem kekeckedek, nem keresek a kákán is csomót, tudom, hogy nagy a baj és alig van már idő, de ezek az ágyak önmagukban is veszélyesek, könnyen le lehet róluk esni. De amit ezek demonstratív felállítása és bemutatása körül a kormányzat tesz, az pénzpocskolás és ostobaság” – mondta a narancs.hu-nak egy neve mellőzését kérő főorvos, aki évtizedekig volt kiemelt vezető pozícióban, s korábban a megelőzésben, a terápiás kezelésben és a járványügyben is nagy tapasztalatokat szerzett.

A nyugalmazott főorvos azok után kereste meg portálunkat, hogy kedden fotókat közöltünk arról, ahogy az Operatív Törzs ilyen ágyakkal rendezte be a Hungexpo G pavilonját miután a budapesti vásárvárost működtető tulajdonosok felajánlották ingatlant. Az Operatív Törzs azt kommunikálta, hogy „egészségügyi ellátó helynek készíti elő” a jókora kiállítási teret.

Időközben az is kiderült, hogy a budapestihez képest más, komfortosabb, biztonságosabb és masszívabb megoldás is lehetséges. Mint fotónkon látszik, így cselekedtek az osztrák fővárosban is.

Hatalmas különbség van a két megoldás között

Nehéz ráfeküdni, könnyű leesni. A volt vezető főorvos szerint idősebb és valamennyi súlyfelesleggel rendelkező egészséges emberek sem tudják használni ezeket a tábori ágyakat, mert veszélyesek. Szerinte rá sem tudnak feküdni, de ha ez a mutatvány mégis sikerülne, akkor nagyon könnyen leesnek róla, ami óriási kockázatot jelent. „A betegellátásra egészségügyi, orvosi, ápolási és technikai szempontból is alkalmatlanok” – hangsúlyozta. Hozzátette, szerencsésebb lenne, ha a hatalmas pavilonban felállított ágyakkal karantént alakítanának itt ki, de pontosan tudja, hogy nem erről van szó.

A narancs.hu megkereste Orosvári Zsoltot, akit az elmúlt másfél-két évben a fél ország megismert. Ő volt az a civil aktivista, aki nem tudta tovább nézni az egészségügyi intézmények tehetetlenségét és szegénységét. Előbb a gyerekosztályokon a csöppségeik mellett alvó és virrasztó szülőknek, főleg anyukáknak vitt országszerte tömegével pótágyakat, majd sok más kórházi osztályra is. Ezt követően pedig klímaberendezésekkel látott el sok gyógyító osztályt.

„Amikor jó másfél évvel ezelőtt elkezdtem akciómat, akkor nagyon tudatosan nem ezt a X-lábú alumínium vázas ágyat választottam, hanem egy másik típust. A magyarázat egyszerű, ez a fekvő alkalmatosság alkalmatlan arra, amire tervezték. Ugyanis egy picit súlyosabb ember alatt nagyon gyorsan kinyúlik az anyag, ez pedig azt eredményezi, hogy az illesztések végéről a rögzítésre szolgáló két műanyag stift hamar lepattan. Így két-három használat után összecsuklik az ágy, használhatatlanná válik” – magyarázta Orosvári portálunknak.

Még horgászoknak sem ajánlaná. Az elmúlt időszakban a kórházak gyermekosztályait és egyéb gyógyító részlegeket pótággyal ellátó civil aktivista hozzátette, még horgászoknak sem ajánlana az X-lábú pótágyat, ahogy az általa kiválasztott típus is csak ideiglenes megoldás. Ám sokkal hosszabb távon használható, praktikusabb és annál sokkal jobb, minthogy a gyermekük mellett virrasztó szülők a földön aludjanak. Megjegyezte, az is igaz, hogy az általa kiválasztott és felajánlott ágytípus maximum 110 kilóig hiteles. Ám ez meglátása szerint az emberek 95 százalékának megfelel.

Magyarnarancs.hu

Megosztás

Related posts