Mostantól fertőtlenítőszert gyártanak a MOL üzemében

Megosztás

Szélvédőfolyadék helyett fertőtlenítőszert fognak gyártani a MOL almásfüzitői üzemében, mondta Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója az operatív törzs sajtótájékoztatóján. A termék alkalmas lesz felületkezelésre és a bőr fertőtlenítésére is.

Elsősorban a kiemelt közintézményekhez, közlekedési vállalatokhoz, aztán nagyüzemi felhasználókhoz, majd a következő két hétben a kiskereskedelembe is juttatnak belőle, először a MOL-kutakhoz.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese a védőfelszerelések beszerzéséről beszélt. Ezeket egyrészt külföldről, elsősorban Kínából lehet megvenni. „Az elmúlt tíz évben partnerként, barátként tekintettünk a keleti népekre, ahogy ők is a magyarokra. Ennek is köszönhető, hogy a héten több, mint 3 millió maszk, 130 ezer védőruha, 100 ezer pár gumikesztyű, és 86 lélegeztetőgép érkezett Kínából Budapestre” – mondta.

Másrészt itthon is lehet gyártani védőfelszerelést, elmondása szerint erre már sok önkéntes felajánlás érkezett, és a kormány is számos vállalattal felvette a kapcsolatot, hogy állítsák át a gyártást – írta a 444.hu.

Megosztás

Related posts