Elképesztő hazugságokkal csalt ki pénzt egy nyugdíjasból egy szélhámos

Megosztás

Összesen közel 3,5 millió forintot csalt ki egy idős rokkantnyugdíjasból egy szélhámos Nyugat-Magyarországon. Elképesztő hazugságokat talált ki.

A vád szerint az elkövető magát orvosnak kiadva telefonon és üzenetekkel a hatvanéves hölgy bizalmába férkőzött és őt 2018 őszén Győr-Moson-Sopron megyei otthonából taxival Szekszárdra csalta azzal, hogy unokája bajban van. Ott arra hivatkozva, hogy a sértettnek repülőre kell szállnia, elkérte a sértett 400 ezer forint értékű arany ékszereit, majd tőle átvett 1.600.000 forintot, melyet az átvert nő a csaló jelenlétében vett fel egy bankból.

A csaló az átvert nőt ezután Budapestre szállította és magára hagyta.

A csaló azonban nem állt le, két nap múlva azt ígérte a nőnek, hogy az ékszereit visszaadja, hajó- és repülőútra viszi. Majd azt állította, hogy ő egy titkosügynök, aki lebukott, így az átvert nőt is, családját is és másokat is meg fognak ölni ismeretlenek, ha nem utal neki pénzt. Az áldozat hat részletben, összesen 1.382.000 forintot utalt át, majd 48.399 forinttal feltöltötte a csaló mobilszámla-egyenlegét is.

A Győri Járási Ügyészség a vádiratában – egyebek mellett – több eljárás egyesítésére vonatkozó indítványt is tett, a joghátrányokra vonatkozó indítványok mellett. A vádiratban szereplő bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – írta az index.

Megosztás

Related posts