Ügyeskedni akart és extra hasznot húzni a koronavírus okozta félelemből a vállalkozó – megjárta, lecsaptak rá

Megosztás

Az interneten is találkozhattunk az elmúlt napokban azzal, hogy egy vállalkozás komoly pénzért vállalt “koronavírus elleni autófertőtlenítést”. A nyilvánvaló megtévesztés azonban nem kerülte el a hatóságok figyelmét sem, így az ügyeskedőnek biztosan bűnhődnie kell.

A szolgáltatásról Vecsésen ragasztottak ki molinót, egy “kezelésért” 15 ezer forintot kértek. A hirdető ellen fogyasztóvédelmi eljárás indult.

Egy vállalkozás közel 15 ezer forintos áron hirdetett koronavírus elleni autófertőtlenítést egy Vecsésen kihelyezett molinón és közösségi oldalon. A cég ellen megtévesztés miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul – közölték.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jelzésére a hatósági ellenőrök kedden végeztek helyszíni ellenőrzést Vecsésen, a molinó azonban akkorra már eltűnt. Mivel a szakemberek a közösségi oldalon közzétett bejegyzést lementették, annak alapján a cég ellen megtévesztés miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul. A hatályos szabályozás szerint az eljárás akár több százezer forintos bírság kiszabásával is zárulhat.

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára korábban jelezte: a tárca országos fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el a koronavírus-veszélyen aggódó embereken nyerészkedni akaró kereskedők, szolgáltatók kiszűrése, szankcionálása érdekében.

A minisztérium továbbra is fokozott figyelemmel kíséri a hasonló jelenségeket, indokolt esetben haladéktalan intézkedésekkel védi a magyar családokat, vásárlókat – írták a közleményben.

Hvg.hu

Megosztás

Related posts