Ferenc pápa megbetegedett, miután hívők arcát csókolgatta

Megosztás

„Enyhe betegségre” hivatkozva kellett lemondania egyik csütörtöki, Rómában tervezett miséjét Ferenc pápának – írja vatikáni tájékoztatásra hivatkozva az Associated Press.

A Vatikán ugyan nem adott információt arról, mi baja pontosan a 83 éves egyházfőnek, de a hírügynökség több fotót közölt róla, amint az orrát fújja, és köhög a hamvazószerdai miséjén.

A pápa szóvivője szerint Ferenc napirendje a nap további részében változatlan marad, csak a Vatikánt nem kívánta elhagyni a gyengélkedése miatt.

A pápa egészsége miatt aggódóknak nyomasztó összefüggés, hogy Ferenc pápa épp tegnap találkozott több ezer emberrel a Szent Péter téren, akikkel a koronavírusban megbetegedettekért imádkozott. Az esemény részeként a pápa arcon csókolta, vagy arcukon érintette a tömegben állókat – írta a 444.hu.

Megosztás

Related posts