Gyertya okozta a halált okozó tüzet, felfüggesztett kapott a férj

Megosztás

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és felesége egy borsodi kistelepülésen éltek egy házban, de külön lakrészen. A sértett nehezen mozgott, beteges volt, így a vádlott gondozta. Nehéz anyagi körülményeik miatt gyakran előfordult, hogy esténként gyertyával világítottak.

2018. szeptember 23-án, az esti órákban a vádlott két gyertyát gyújtott felesége lakrészében, viaszt csepegtetett a linóleummal borított ablakpárkányra és abba helyezte bele azokat, majd elment lefeküdni a saját szobájába. A gyertya alatti éghető anyagok azonban meggyulladtak, mely tűz átterjedt a sértett ágybetétjére és ágyneműjére is. Az idős asszony észlelve a tüzet megpróbált ugyan kimenekülni a lakrészéből, de csak az ajtóig jutott, mert a sűrű füst belélegzése következtében eszméletét vesztette.

A vádlott éjjel ébredt fel a füstszagra, átment a feleségéhez, ahol eszméletlen állapotban a földön találta. Azonnal kivitte a levegőre, a tüzet eloltotta és értesítette a mentőket, tűzoltókat. A sértett szén-monoxid mérgezés okán vesztette életét.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a törvényszék előkészítő ülésen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt 3 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év szabadságvesztésre ítélte.

miskolcitorvenyszek.hu

Megosztás

Related posts