Nemrég kitüntették, most már “sorosozzák”

Megosztás

A “Soros-hálózat” a gyöngyöspatai iskolaügyben egymás ellen akarja uszítani a magyarokat és a romákat, ezt a célt szolgálja a vasárnap Budapestre tervezett vonulásos tüntetés is – mondta az MTI szerint Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a kormánypártok nevében szombaton Budapesten újságíróknak.

A politikus kifejtette, a “tüntetés szervezője, Setét Jenő maga is Soros-aktivista”, ahogy szervezete, az Idetartozunk Egyesület is “Soros-pénzből működik”. 

Setét Jenő idén januárban vehette át a Raoul Wallenberg-díjat, amelyet 2010-ben alapított az Emmi. A díjátadón Kovács István, az Emmi államtitkára mondott köszöntőt. Például azt, hogy Raoul Wallenberg életútja a mai világban is példaértékű, hiszen világszerte vannak ma is üldözöttek, akik támogatásra, segítségre szorulnak. Ezért kiemelten fontos ez a díj, és mindaz, amit jelképez.

Ekkorra már Orbán Viktor javában bedurrantotta a magyarok igazságérzetét sértő, szegregált cigány gyerekeknek megítélt kártérítés miatti kormányzati narratívát, ezért Setét a gyögyöspatai roma tanodának ajánlotta fel a Wallenberg-díjjal járó összeget, amelyet az Emmi folyósít a díjazottaknak.

index.hu

Megosztás

Related posts