Kaliforniában lett világbajnok a kurityáni műkörmös

Megosztás

Harkai Petra a középiskola után is a műkörömépítés rejtelmeit szerette volna elsajátítani, de a szülei féltették, mondván: túl sok műkörmös van, ez nem jelenthet számára hosszú távon biztos megélhetést. Ennek köszönhetően az egyetem felé vette az irányt, de vannak dolgok, amelyek eleve elrendeltettek. Ennek köszönhetően Petra is talált egy lehetőséget, hogy – felsőfokú tanulmányai mellett – kézápoló és műkörömépítő szakképesítést szerezzen egy OKJ-s képzés keretein belül.

Nem elégedett meg pusztán ezzel a képesítéssel, ezért elkezdett olyan tanfolyamokra járni, amelyek révén fejleszthette a tudását, és időközben a versenyzést is elkezdte. A sok dobogós helyezésnek köszönhetően felfigyelt rá Falusi Bernadett, az EDKO (műkörömépítő termékcsalád – a szerk.) magyarországi képviselője. Közös munkájuk során megmutatta Koppányi Emesének – aki az EDKO cég tulajdonosa és Amerikában él – Petra munkáit, aki elérkezettnek látta az időt, hogy meghívja őt a kaliforniai Long Beachre, ami január 27. és 30. között otthont adott a 2020-as NailPro Világkupának, ahol a szakma legjelesebbjei képviseltették magukat a világ minden tájáról.

– Gondolkodás nélkül igent mondtam, bár a NailPro versenyek szabályai mások voltak kint, mint a számomra eddig megszokottak – kezdte a beszámolót Petra. – Nyolc versenyszámban indultam, ebből négyben profi kategóriában – mivel itthoni versenyen már többször értem el első helyezést építésben –, így veteránnak számítottam ezekben a számokban. Díszítő és építő-díszítő versenyszámban nem indultam eddig, ezért ezekből kezdő kategóriába kerültem, és French Twist, valamint Fantasy Nail Art kategóriákban a dobogó legfelső fokán végeztem.

Pink&White építésben negyedik lettem, ami hatalmas büszkeséggel tölt el, mivel nem olyan régóta gyakorlom. Bling Tip box kategóriában hatodik helyezett lettem, Chrome/Stampingben pedig tizedik. Hihetetlen boldogsággal tölt el az összes eredményem, de arra külön büszke vagyok, hogy az össz­pontszámok alapján – minden kategóriában, amelyben indultam – bekerültem a top tízbe. Ezúton is köszönöm Falusi Bernadettnek és Koppányi Emesének a lehetőséget és a támogatást – nyilatkozta a huszonéves ifjú hölgy.

Forrás: Boon

Megosztás

Related posts