A Tiszai Pályaudvarnál a foci miatt kitört a verekedés és még egy pisztoly is elsült

Garázdaság bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves halmaji és egy 24 éves tornaszentjakabi férfival szemben. A gyanúsítottak 2020. február 17-én 22 óra körül Miskolcon, a Tiszai pályaudvar közelében előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást, majd egyikük engedéllyel tartott gázriasztó pisztolyával többször a levegőbe lőtt. Az időközben értesített rendőrök a helyszínen azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a verekedőket, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. police.hu

Read More

Anya és fia tanóra közben bántalmazta az osztálytársat

A vád szerint egy anyuka fiával együtt, 2019. november közepén, kora délután, bementek az általános iskola egyik tantermébe tanítási óra közben, és az osztály előtt, korábbi vitájuk miatt, megfenyegették a vádlott fiának osztálytársát. Ezután a vádlott fia ütlegelni kezdte az osztálytársat, majd amikor ő befejezte, az anyuka folytatta tovább a bántalmazást, többször megütötte a fiút, és ruhájánál fogva rángatta. A cselekménynek az vetett véget, hogy az iskola karbantartója közbeavatkozott, és megakadályozta a további tettlegességet. A bűncselekmény öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az ügy megítélése egyszerű, a vádlott szabadlábon van…

Read More

Borbély Alexandra hiába büszkélkedhet Európa legjobb színésznője díjjal, csak prostituáltnak kasztingolták volna

2017 decemberében az egész ország Borbély Alexandrát ünnepelte, aki az Európai Filmdíj berlini díjátadóján olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint az Oscar-díjas Juliette Binoche, vagy az Oscar-jelölt Isabelle Huppert. A 33 éves színésznő a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki a rangos díjat, ami azonban egyáltalán nem adott olyan nagy lendületet Alexandra karrierjének, mint azt remélte. Én tényleg elhittem, hogy az Európai Filmdíj sokat jelent majd a pályám alakulásában, de nem így lett Nyilatkozta az ELLE magazinnak adott interjúban a színésznő. Egyszer felkértek egy német film…

Read More

161 ezer évi munka lenne elég elérni Mészáros Lőrinc jelenlegi vagyonát

Az “Ismerd meg a milliárdosaidat” címmel megjelent tanulmány hosszan részletezi a gazdasági és politikai hatalom összefonódását Európában. Adóelkerülés, sok megnyert közbeszerzés, átláthatatlan céges háttér, környezetkárosítás, rossz munkakörülmények és átlag alatti fizetések a munkavállalóknak: a hatalmas vagyonok megszerzésének Európa-szerte hasonló a receptje sok esetben – írja az ENCO kiadványa. A dokumentum emlékeztet: a 2008-as pénzügyi válság óta megduplázódott az európai multimilliomosok száma, és ezek az emberek lobbizással, pártfinanszírozással, az általuk birtokolt médián keresztül és egyéb módokon Európa-szerte egyre nagyobb befolyással bírnak a politikai döntéshozatalra is. Többek között így jellemezték a magyar helyzetet:…

Read More

Angliáig vezettek a magyar bűnszervezet szálai

Az úgynevezett unokázásra specializálódó csalókat fogott el a magyar rendőrség hétfőn. Az összehangolt akcióban Békés megyei és helyi rendőrök egy időben, hétfő hajnalban három településen intézkedtek. A Budapesten, Izsófalván és Makón elfogott hat férfi a gyanú szerint külföldön élő társai segítségével több millió forintot és ékszereket csalt ki magyarországi idős emberektől. A jól ismert módszert alkalmazták. Két férfi Angliából telefonált magyarországi számokra a hívott unokájának, gyerekének, keresztgyerekének nevében. Azt állították, hogy bajban vannak, azonnal pénzre van szükségük. Azt mondták, hogy mivel nem tudnak elmenni a pénzért, egy megbízható barátjukat küldik…

Read More

Drasztikus módszer segíthet a reggeli városi torlódásokon

Szinte minden városban jól ismert helyzet hétköznap reggelente, hogy az iskolák környékén egymást érik az autók. Apukák és anyukák szállítják ajtótól ajtóig gyerekeiket, komoly tumultust okozva ezzel az intézmények utcáin. Egy bécsi kísérlet keretében drasztikus módszerhez folyamodtak: egy iskola utcáját fél órával a tanítás kezdete előtt lezárják az autósok elől, így a gyerekek csak gyalog vagy biciklivel tudják megközelíteni az épületet. Sajtóhírek szerint alig volt olyan szülő, akinek ne tetszett volna az ötlet, a gyerekek pedig különösen elégedettek, hiszen iskolakezdés előtt egy rövid időre övék lett az egész utca. A…

Read More

Agyvérzés miatt került kórházba a Pokolgép énekese

A magyar zenekar december eleje óta nem állt színpadon, ami aggodalommal töltötte el a rajongókat, különösen azt figyelembe véve, hogy a zenekar harmincesztendős történetében olyan ugyanis még nem fordult elő, hogy elmaradt volna a nagy évadzáró Metálkarácsony. Tavaly azonban ez is megtörtént, és most kiderült, miért. Elsőként a Blikkben jelent meg, hogy Tóth Attila énekes, akit a Társulat című köztévés reality-tehetségkutatóban ismerhetett meg az ország (ő kapta meg Torda szerepét végül) a zenekar november 23-i győri bulija után lett rosszul, kórházba is kellett vinni. ” Nem vettem komolyan a tüneteket,…

Read More

Megyénkből két bűnöző is fent van a rendőrség toplistáján

A rendőrség aktuális körözési listáján két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei személy is megtalálható, akik ellen elfogatóparancs van érvényben. Egyikük a miskolci Dudla Andrea, aki jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg, továbbá hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt körözik. Elfogatóparancsot adtak ki ellene 11 rendbeli csalás, két rendbeli költségvetési csalás, illetve csődbűntett és csődbűncselekmény miatt is, főként Debrecenben. Másikuk a szintén miskolci, különösen veszélyesnek tartott Darabos Zsolt Ádám, akit ember­ölés, fogolyszökés és csalás bűntett bűncselekmények miatt köröznek. De a toplistán túl is szépen képviseltetik magukat a megyénkbeliek. Vannak rajta csalással,…

Read More

Rákkeltő anyagot találtak a Magyarországon gyártott teszkós kakaóban

A megengedett határértéknél magasabb PAH-tartalmat mutatott ki egy Magyarországon gyártott kakaóporban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálata – szúrta ki a Napi.hu a hatóság jogsértési listáján. Az érintett termék neve Tesco Zsírszegény kakaópor 10-12% kakaóvaj tartalommal 200 g (09.09.2022 minőségmegőrzési idejű és L:0322 tétel azonosítójú termék), és a Tutti Élelmiszeripari Kft. gyártotta. Az egyelőre nem világos, hogy a termék a polcokra került-e már, a hatóság ugyanis visszahívást nem rendelt el.

Read More

Elektromos autókkal könnyítik meg a megyei kórház életét

Hat teljesen elektromos hajtású Volkswagen Golffal gazdagodott a Miskolci Megyei Kórház. Az Révész János főigazgatója szerint telitalálat volt ilyen eszközökbe beruházni. “Hat olyan autóhoz jutott a kórház, aminek a beszerzése, a karbantartása minimális önköltséggel jár – nyilatkozta az igazgató a beszerzés kapcsán, hiszen a kórházaknak a legnagyobb problémát mindig a különböző műszereknek a beszerzése jelenti, amik hat-hét év alatt elévülnek. A gépkocsikat a Magyar Állam Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósága adta. A beszerzésen kívül a karbantartást és négy elektromos gyorstöltő kialakítását is vállalták. Ezek márciusra készülnek el. Az autók telephelyen belüli…

Read More