Nyert az ellenzék Dunaújvárosban

Az összellenzéki támogatású, jobbikos Kálló Gergely nyerte a dunaújvárosi időközi országgyűlési képviselő-választást. 92,5%-os feldogozottság mellett 58,1%-on áll, míg legerősebb kihívója, a független, de fideszes támogatással induló Molnár Tibor 35,6%-on. A részvétel nagyon alacsony volt: 27,96%. A 2018-as választáson 67% volt. Miután szombaton egy független jelölt visszalépett, végül hatan indultak a vasárnapi időközi választáson: Árgyelán János (Mi Hazánk), Medveczki Zoltán (Zöldek), Sürü Renáta (független), Kálló Gergely (Jobbik-DK-LMP-MSZP-Momentum-PM), Borbély József (Tempo Párt), Molnár Tibor (független). Utóbbi a Fidesz támogatásával. A most országgyűlési mandátumot szerző Kálló Gergely karrierje a Magyar Igazság és Élet Pártjában (MIÉP) indult, 2006-ban…

Read More

A kormánymédia számára nem létezik a Kocsonyafesztivál

A lokális kormánymédia nem csak beszámolt az Avasi karneválról, de a “csöbörkatis” rendezvényt a címlapra is tette pl a Boon. Ez mind rendben is lenne, de a nagyságrendekkel nagyobb Kocsonyafesztiválról teljesen elfelejtettek tudósítani. Erre egyértelműen felülről jöhetett utasítás, hiszen most jutott vissza a szervezési jog az eredeti tulajdonosokhoz a Miskolcon tartott fesztiválra. Korábban a fideszes városvezetés kigolyózta őket és a saját emberei kezébe adta a városi rendezvény szervezését, érezhetően kevesebb sikerrel. Pedig a hétvégén rengetegen ellátogattak a koncertekre, megnézték a látványosságokat, művészeket, standokat. Maga Veres Pál is a nézelődők forgatagában…

Read More

Videón ahogy egy év után találkozik az űrből hazatérő gazdájával egy kutyus

Majdnem egy év után találkozott újra kedvencével Christina Koch, a NASA űrhajósa, aki a napokban tért vissza hosszú, 328 napos küldetéséről. Koch ez idő alatt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodott. Az asztronauta nagyon tartott tőle, hogy kutyája, LBD (ez a kis barna kutya angol rövidítése Little Brown Dog) nem fogja megismerni, de végül nem ez történt: Not sure who was more excited. Glad she remembers me after a year! pic.twitter.com/sScVXHMHJn — Christina H Koch (@Astro_Christina) February 13, 2020

Read More

Egy híján ötvenszer tört be a borsodi tolvajcsapat

Több hónapos nyomozás eredményeként a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai azonosították azt a három férfit, aki 2019. május 27-ét megelőzően, negyvenkilenc alkalommal betörtek Sajószentpéter külterületén található pincékbe. A két 34 éves és a 27 éves – jelenleg is letartóztatásban lévő – sajószentpéteri férfiak leginkább gáztűzhelyt, fűkaszát, hűtőgépet, gázpalackot, háztartási felszereléseket, kerti szerszámokat, bort és pálinkát tulajdonítottak el az esetek során. police.hu

Read More

Orbán: nincs olyan, hogy liberális, az a diplomás kommunista – LMP: a miniszterelnök elvesztette a kapcsolatát a valósággal

Vasárnap délután zajlott Orbán Viktor miniszterelnök évértékelője, a kormányfő többek között arról beszélt, hogy olyan nem is létezik, hogy liberális, az csak a diplomás kommunista elnevezése. Orbán Viktor szerint Soros György a rendszerváltás óta három alkalommal próbálta kifosztani Magyarországot, 1990-ben az államadósság felvásárlásának kísérletével, 1994-ben az OTP felvásárlásának kísérletével, majd 2015-ben a menekültválság során. A miniszterelnök a gyöngyöspatai kártérítések kapcsán arról beszélt, hogy a származása senkinek nem jelenthet hátrányt, de előnyt sem Magyarországon. Ismét elmondta, hogy Soros Györgyhöz köthető szervezeteket lát az éveken át szegregáltan oktatott roma gyerekek családjainak fizetett…

Read More

Ez történt a kormányhivatal előtti cigányellenes tüntetésen, pár méterre a helyszíntől így válaszoltak a romák

Körülbelül kétszázan lehettek a miskolci kormányhivatal előtt vasárnap délután 4 órakor megkezdődött tüntetésen. A demonstrációt egy idős asszony meggyilkolása miatt jelentették be. Az ismert néprajzkutatót egy 21 éves fiatalember verte agyon, mert nem kapott tőle kölcsön pénzt – jelentette az Index. A kormányhivatal előtt színpadot állítottak fel. A tüntetés résztvevői között ott vannak a Betyársereg tagjai, sokan viselnek fekete ruhát, bakancsot. A környéken sok a rendőr, több rendőrségi kisbusz érkezett. A  teret kordonokkal vették körül.  A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk párt a miskolci tüntetés után bejelentette: autókkal átmennek Sályra.…

Read More

Hűtlen kezeléssel vádolják a Mátrai Erőmű adásvételezését, ami a kormány és Mészáros között zajlott

A Mátrai Erőmű adásvétele kapcsán feljelentést tettem különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt – közölte Szél Bernadett független országgyűlési képviselő. „A kormány egy pénzügyileg kivéreztetett, veszteséges, azonnali tőkepótlásra szorult, jelentős környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt erőmű-roncsot vett meg Mészároséktól ismeretlen áron. A rendelkezésre álló információk szerint a vásárlás mellett hangoztatott kormányzati érvek egyike sem reális.” – fogalmazott a politikus. „A vétel nem szolgálja az ellátásbiztonságot: az erőmű már tavaly is csak félgőzzel üzemelt és így is brutális veszteséget termelt, miközben a jelenleginél olcsóbban is lehet belföldön áramhoz jutni például az…

Read More

Tizennégy nap karantén után hazaengedték a Wuhanból hazaszállított magyarokat

Hazamehetett az a hét magyar állampolgár a kórházból, akiket 14 nappal ezelőtt helyeztek karanténba, miután Franciaországon keresztül hazaérkeztek a kínai Vuhanból – közölte a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa vasárnap az MTI-vel. Szlávik János elmondta, a hat férfi és egy nő a kórházi karantén ideje alatt végig tünet- és panaszmentes volt, laboratóriumi vizsgálataik kóros eredményeket nem mutattak.

Read More

Közzétették a videót a százmilliós kassai ékszerrablásról

Háromszázezer eurónyi (körülbelül 100 millió forintnyi) ékszert rámoltak ki egy kassai bevásárlóközpontból péntek hajnalban, írja a Paraméter.  A rablók végig üvegeket betörve jutottak el a célig: előbb a vészkijáraton üvegajtaját zúzták be, majd kalapáccsal az ékszerbolt ablakát is, aztán jöttek az üvegvitrinek. Az arany- és gyémántékszereket, órákat táskákba rakták, és ott távoztak, ahol bejöttek. A lap szerint a bolt tulajdonosát értesítette a riasztórendszer a betörésről, ezután megpróbálta elérni az áruház biztonsági szolgálatát, de nem sikerült. index.hu

Read More

Egyre csak terjed a koronavírus a hajón csapdába esett utasok között

Nem szívesen cserélnénk azokkal a Diamond Princess luxushajón karantén alá vont utasokkal, akiket azért nem engednek kikötni a hatóságok, nehogy a fedélzeten levő emberek között nagy intenzitással fertőző koronavírust behurcolják az országba. Megállíthatatlannak tűnik a Covid-19 járványt okozó koronavírus terjedése a Jokohamánál vesztegzár alá helyezett Diamond Princess tengerjárón. A luxushajón a a japán egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 70 új fertőzöttet regisztráltak az előző naphoz képest. „A jelen pillanatig 1219 ember szűrését végeztük el, és 355 esetben lett a lelet pozitív” – jelentette be Kato Katszunobo. A hajó fedélzetén nagyjából…

Read More