Nem sikerül meggyőznie a polgármesternek a Fideszt, hogy tegyenek együtt Miskolcért

Megosztás

A Fidesz-KDNP frakciót meghívta az idei év költségvetésének vitáját megelőző politikai egyeztetésre, ám a képviselők nem mentek el – tudatta a miskolci polgármester. Hozzátette: kész együttműködni azokkal, akik tenni akarnak Miskolcért függetlenül politikai nézeteiktől.

„Sajnos hazánkban nincs tradíciója annak, hogy a felelős politikai erők egy asztalhoz üljenek, amikor fontos kérdésekről van szó. Nálunk – igen kevés kivétellel – a többségi elvnek van gyakorlata, az egyeztetésnek tűnő diktátumoknak. Ezen a rossz szokáson akarok változtatni” – írja.

Hozzáteszi, a korábbi években többpárti egyeztetésekkel, a vélemények meghallgatásával számos problémát meg lehetett volna előzni.

Kijelenti, megoldást kell találni az „előző városvezetéstől megörökölt” költségvetési hiány kezelésére, a felelős gazdálkodásra.

Miskolc pénzügyi gondjai nem új keletűek, de a megoldás kezelése a pártok közös feladata – jelentette ki. „Sajnálattal látom, hogy ebben az építkezésben ma a miskolci Fidesz-KDNP nem a párbeszédet és a közös gondolkodást, hanem a sajtó útján történő üzengetést választotta” – fűzte hozzá.Közleménye végén Veres Pál tudatta: az ajtaja továbbra is nyitva áll a frakcióvezetők előtt, ahogy minden felelősen gondolkodó miskolci állampolgár előtt.

A beiktatási ünnepség óta nem sikerült összehozni a különböző frakciók politikusait

Megosztás

Related posts