Miskolcon tanul, magyar állampolgár szeretne lenni a kongói menekült fiú

Megosztás

A 17 éves Jeremie Kaswelbudak három éve él Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumában tanul, gyámja pedig az iskola oktatási igazgatóhelyettese. Családja már Franciaországban él, ő mégis hazánkban maradna.

Jeremie 2016-ban érkezett Magyarországra öt testvérével együtt, hogy a korábban ide érkező anyjához csatlakozzanak, és ők is megkapják a menekült státuszt. A római katolikus család Kongóban rendezett körülmények között élt, ám belső viszályok miatt kénytelenek volt elmenekülni. Az édesapa katona volt, és amikor megtagadta az ártatlan civilek megölését, kivégezték. Jeremie anyjának pedig el kellett menekülnie, amiért túl sok információt tudott.

Ezt követően hosszú út vezetett odáig, hogy a fiú megvetette lábát Magyarországon, de sikerült neki. Jelenlegi osztálya könnyedén befogadta őt, közben megtanult magyarul, és teljesen beilleszkedett. Családja a nyelv miatt azóta Franciaországba költözött, jelenleg tervei között mégis az szerepel, hogy Magyarországon jelentkezik egyetemre.

A fiúról a 444.hu készített részletes riportot.

Megosztás

Related posts