Több EP-frakció követeli, hogy a jogállamisághoz kössék az EU-s pénzek költését

“Ez alkalommal is szeretnénk megerősíteni, hogy szükségét látjuk egy új mechanizmus létrehozásának az EU-s költségvetés védelmében ott, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, vagy rendszerszinten fenyegetik az európai értékeket”. Többek között ez is olvasható abban a levélben, amit az EP négy frakciójának vezetője küldtek csütörtökön Charles Michel tanácsi elnöknek, a 2021-28-as EU-s költségvetés ügyében. A költségvetésről február 20-án tárgyalnak a tagállamok vezetői Brüsszelben.  Az aláírók között van Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője – az EP-ben ebben a csoportban ülnek a fideszes képviselők is, bár a párt tagságát tavaly márciusban…

Read More

Tanárok tüntetnek az új Nemzeti alaptanterv ellen

A Nemzeti alaptanterv, valamint a szakképzési törvény elleni tiltakozásként a Pedagógusok Demokratikus Szövetségének (PDSZ) küldöttjei a pénteki kongresszus után az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vonulnak Budapesten. A tüntetést élőben közvetíti a HVG: A PDSZ a NAT megjelenése után már bejelentette, elutasítja a Nemzeti alaptanterv legújabb változatát, amely a szakszervezet szerint alkalmatlan arra, hogy a magyar oktatásügy megújulásának alapdokumentuma legyen. Mint írták: az iskola az ismeretek közvetítője, gondolkodásra, problémamegoldásra és együttműködésre nevelés helyszíne helyett pártideológia közvetítésének szerepét kapta. hvg.hu

Read More

Főszerepben a gél lakkok

A gél lakk egy igazán sokoldalú anyag, hiszen alkalmas akár a műköröm, akár pedig a természetes köröm fedésére és díszítésére is. De használható lábkörmökre is, pedikűr mellé. Ez egy igazán egyszerű, ám mégis rendkívül tartós megoldást jelent. Elvárások a gél lakkoktól Tekintettel arra, hogy zselés körömre akár színként is alkalmazható, fontos, hogy a lakkok színe nagyon sokféle és gyönyörű legyen. Ez természetesen önmagában még nem elég, hiszen fontos, hogy tökéletesen és egyenletesen fedjen, ne legyen se túl folyós, se pedig túl sűrű. Ezenkívül elvárás egy jó gél lakktól, hogy az…

Read More

Lassítsa az idő múlását!

A fehérje (ún. protein) alapvető szükséglet az élethez, ez teszi lehetővé például a magzat növekedését a terhesség alatt vagy a növekedést gyermekkorban, azaz alapvető alkotóelemei az élő anyagoknak. A proteinek életünk későbbi szakaszában is fontos szerepet játszanak, különösen sejtjeink megfelelő újratermelődésében van nagy szerepük. Ezeket a folyamatokat remekül támogathatja, ha méhpempőt fogyaszt, mivel ez az anyag fehérjében gazdag és 18-féle aminosavat tartalmaz. Kúraszerű fogyasztása jótékonyan hat a csontszerkezetre, az izomrostokra, a kötőszövetekre, a hajra, a körömre, a sejtmembránokra és az enzimek, hormonok antitestek, neuromediátorok szintézisére. Számoljon le az öregedés jeleivel…

Read More

Hogyan találhatjuk meg a munka és a magánélet egyensúlyát?

A munkakörnyezet és a kommunikációs eszközök fejlődése az elmúlt évtizedben gyökeres változásokat eredményezett. A céges laptopok és telefonok széleskörű elterjedése szinte észrevétlenül kiterjesztette a munka határait. Ennek eredménye, hogy térben és időben is rugalmassá vált a munkavégzés, amely sok tekintetben a munkavállalók hatékony munkavégzését segíti elő. Azonban nem szabad elfeledkezni a jelenség árnyoldalairól sem. Fizikai és mentális egészség A munka és magánélet közötti egyensúly megtalálása rendkívül fontos, hiszen ez az egész életünkkel való elégedettségre kihat. Ha ez megbillen, az ebből eredő feszültség olyan lelki problémákat eredményezhet, mint a szorongás vagy…

Read More

A leggyakrabban kapható hűtő- és fagyasztó típusok

Lakásvásárlás vagy felújítás esetén a hűtőszekrényekkel kapcsolatban mindig sok kérdés merül fel. Először is azt kell eldönteni, hogy csak hűtő funkcióra van-e szükség, esetleg kisebb vagy nagyobb fagyasztó rész is szükséges-e. Az alábbiakban bemutatjuk az eltérő igényekhez illeszkedő hűtő- és fagyasztógépeket. Hűtőszekrények Ha nincs szükség fagyasztó funkcióra, akkor egy hagyományos hűtőszekrény minden igényt kielégíthet. Itt az elsődleges kérdés, hogy szabadonálló vagy beépíthető módon kerül elhelyezésre. Fontos a megfelelő méretű hűtő kiválasztása, hiszen az állandóan telepakolva működő készülék nem csak többet fogyaszt, de megnehezíti a polcok hátsó részének elérését is. Hűtő-fagyasztó…

Read More

Vemhes a kutyád? Ezeket érdemes tudnod!

A leggyakoribb házi kedvencek a macskák és a kutyák. Ha te is tartasz otthon belőlük, akkor mindenképp fontos, hogy tisztában legyél a vemhesség időszakával is. Most összegyűjtöttük azokat az információkat, amiket érdemes tudnod a vemhességről, illetve, hogy hogyan segítheted kutyádat ez idő alatt. A vemhességről általában A kutyák és macskák vemhessége kb. 62-63 napig tart. Azt, hogy az állat vemhes-e, az orvos már a vemhesség 21. napjától képes megállapítani ultrahang segítségével. A korai megállapítás pedig azért jó, mert ha a vemhesség nem kívánt, akkor még van lehetőség megszüntetni a 30.…

Read More

Energiaital autójának

Hallott már arról, hogy az üzemanyag etanol tartalmát 2020. januárjától megemelték 10%-ra? Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió megújuló energia irányelvében előírtak teljesítése érdekében Magyarországon 2020. január 1-jétől emelkedett az üzemanyagok biokomponens tartalma. Az E10 jelölésű, legfeljebb 10% bioetanol tartalmú üzemanyag bevezetése teljesíti a jogszabályi követelményeket. De milyen hatással van ez az Ön autójára? A megemelt alkoholtartalom (a bioetanol tulajdonképpen növényekből előállított etil-alkohol) miatt csökken az üzemanyag eltarthatósága, állaga is szemmel láthatóan megváltozik. Ennek következménye régebbi gyártmányú autóknál a nehézkes indítás, de a fém üzemanyagtartállyal rendelkező járművek esetén a…

Read More

A németek szerint Európa most még biztonságban van a koronavírussal szemben

Úgy tűnik, hogy a koronavírus megfékezéséért tett erőfeszítések működnek Európában, mondta Jens Spahn, Németország egészségügyi minisztere a Deutsche Wellének. Hozzátette azért, hogy lehet még ennél rosszabb a helyzet. Csütörtökön Berlinben gyűltek össze Európa egészségügyi miniszterei, hogy megvitassák a koronavírus elleni további intézkedéseket. A találkozó fő témája az volt, hogy milyen biztonsági intézkedéseket vezessenek be az utazásokra anélkül, hogy ezzel akadályoznák az Európán belüli szabad mozgást. Ahhoz, hogy ez működhessen egy európai és nemzetközi együttműködésre van szükség – írta a 444.hu. „Egyelőre csak helyi járványról beszélünk Kínában, de gondoskodnunk kell arról,…

Read More

Nem látott ki a befagyott szélvédőn, elütött valakit, aztán visszament nézelődni

A baleset helyszínán összegyűlt emberek egyike ismerte fel a férfit, aki az autót vezette. A 43 éves debreceni férfi csütörtök reggel indulás előtt nem takarította le a jeget a szélvédőjéről, aminek hamar meg is lett az eredménye: egy gyalogos átkelőhelyen elütött egy nőt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A férfi továbbhajtott, a járókelők hívták a mentőket. Miközben zajlott a rendőrségi helyszínelés, bámoszkodók gyűltek a helyszínre, a baleset egyik szemtanúja pedig felismerte az autót vezető férfit, aki csak egy kíváncsiskodónak kiadva magát álldogált a többi ember között. A szemtanú jelezte a rendőröknek,…

Read More