Megyénken is áthalad Magyarország legnagyobb kerékpárversenye

Megosztás

Keletről nyugati irányba Borsod-Abaúj-Zemplén megyén is keresztülhajt idén májusban a Tour de Hongrie több mint százfős mezőnye. Magyarország legnagyobb kerékpárversenyének útvonalát tegnap mutatták be.

A május 13-án Debrecenből rajtoló versenyen öt nap alatt 861 kilométert tesznek majd meg a résztvevők, eközben hét megyén haladnak át, és Esztergomban érnek célba. A 14-i Karcag-Nyíregyháza szakasz után a mezőny 15-én pénteken Sárospatakról folytatja a tekerést, és Kazincbarcikán keresztül Miskolc felé halad, majd Gyöngyös irányába hagyja el a megyét.

Az útvonal húsz várost, köztük négy megyeszékhelyt és további ötvenöt települést érint. A versenyről az M4 Sport minden nap élőben közvetít. Mivel ezen kívül az Eurosporton is látható lesz a verseny, így több mint 195 országban képernyőre kerül a legrangosabb magyar kerékpárverseny.

Részletek.

Megosztás

Related posts