Miskolci hajléktalanok: sokan ilyenkor is a város erdős, bokros részein húzzák meg magukat

Megosztás

Milyen lehet az élet az éjszakai mínuszokban, a nappal is süvöltő, jéghideg szélben egy sátornak nevezett tákolmányban? Sokan el sem tudjuk képzelni, hiszen este a jó meleg lakásunk és vacsoránk vár ránk. Vannak azonban olyan embertársaink, akik dacolva esővel, hóval, faggyal, a téli hónapokat is a szabadban töltik. Ők azok, akik csakis azért maradnak életben, mert számíthatnak embertársaik nagylelkűségére, segítőkészségére és saját erős szervezetükre. A boon. riportja.

Nem először kísérjük el útjukra Koltai Zsoltot és Varga Gergelyt, a Napfényt az Életnek Alapítvány utcai szociális munkásait. Ők azok, akik pontosan tudják, Miskolc melyik erdős, bokros részén húzzák meg magukat hajléktalan emberek, és amiben csak tudják, segítik őket; hogy túléljék a legnehezebb hónapokat is.

Igazából van hajlékuk. Lakatos Zsoltnak és feleségének, Andreának például egy deszkákból, nejlonból, pokrócokból összetákolt építmény az egyetem környékén, a domb­oldalon. Épp akkora, amibe egy matrac elfér. Mellette egy kisebb kalyiba áll, Zsolt unokatestvére lakik benne, Farkas Pál. A napokban azonban baj történt. Andrea elcsúszott az „otthonukhoz” vezető úton, eltört a lába, meg kellett műteni. Most a szociális munkások szeretnék bevinni az asszonyt az alapítvány által működtett egészségügyi centrumba, hiszen gyógyszeres kezelésre is szorul.

Andrea fájós lábát simogatja, miközben arról mesél, hogy nem voltak mindig hajléktalanok. De amikor Zsoltnak meghalt az édesanyja, később a mostohaapja, kirakták őket a házból. Az albérlet lenne az egyetlen lehetőségük, de a kauciót és a havi költségeket nem tudják kifizetni.

– A nyári időszak könnyebb, akkor én is el tudok menni dolgozni. Dolgoztam már a csokigyárban, a vadasparkban, de ilyenkor tisztálkodni és mosni szinte lehetetlen. Így meg nem lehet bemenni egy munkahelyre sem, hiszen mindenütt higiéniai szabályok vannak. A férjem és a sógorom alkalmi munkákat vállalnak. Fát vágnak, ásóznak, mikor mire van szükség – érzékelteti Andrea csöppet sem könnyű életüket. Azzal folytatja, hogy a főzést ügyesen megoldotta, amikor még nem fájt a lába. A szabadtéri tűzhelyükön akár pörköltöt és rántott húst is tudott sütni. Már persze akkor, amikor volt pénzük húsra. A férfiak a közeli áruház előtt kéregetnek. Van, hogy pénzt kapnak, máskor élelmiszert vesznek nekik az emberek.
Kérdezzük, miért nem mennek be a szállóra. Andrea szerint ott lopnak, legalábbis ezt hallotta.

– Jól megvagyunk itt, a mostani tél enyhe volt, nem fáztunk. Jobb lenne persze egy kis ház vagy lakás, ez a nagy álmom, de albérletet nem tudunk fizetni – teszi hozzá lemondóan a 46 éves asszony.

Megosztás

Related posts