Egy órán belül kétszer is elkapták a rendőrök ugyanazt a jogosítvány nélküli sofőrt Miskolcon

Szerda délután történt az eset, hogy először a Miskolc, Erenyő úton, majd másodszor a Lorántffy Zsuzsa utcában vonták ellenőrzés alá azt a gépjárművezetőt, aki járművével úgy közlekedett, hogy érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Az első intézkedés során a járőrök felhívták a férfi figyelmét arra, hogy autójával nem folytathatja az útját. Egy órán belül a második alakalommal is tetten ért 35 éves miskolci sofőrt a közlekedési rendőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra. A hatóság 2020. február 6-án meghozott elsőfokú határozatában a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és kilencvenezer forint pénzbírsággal sújtotta.…

Read More

Kásler nyolcmilliónyi közpénzzel támogat egyetlen Edda koncertet

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere saját támogatási keretéből is támogathat kulturális szereplőket, egyesületeket, művészeket. Az így megítélt összegeket havonta közlik, legutóbb a 2020 januári adatok kerültek fel a Nemzeti Kulturális Alap honlapjára – vette észre a 24.hu. Eszerint az emberi erőforrások minisztere 8 millió forint közpénzt ítélt meg az P. Management Szolgáltató Kft.-nek az Edda koncertjének megvalósítására. Az Orbán mellett többször is kiálló Pataky Attila zenekara március 7-én a Papp László Sportarénában ünnepli, hogy első albumuk 40 éve jelent meg, ehhez járult hozzá Kásler Miklós egy kis közpénzzel. hvg.hu

Read More

Közpénzen vitette magát Las Vegasba egy cégvezető

Las Vegasban, Londonban és Szingapúrban is járt Janurik Lajos, ami önmagában nem lenne nagy hír, ám a férfi annak az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft.-nek a pénzéből tette ezt, ami az újbudai önkormányzat tulajdonában áll. A cégvezető négy év alatt 25 millió forintot utalt ki magának. Janurik még az októberi választásokon vereséget szenvedett korábbi fideszes polgármester, Hoffmann Tamás idején került az önkormányzati informatikai cégének élére, ahonnan az új, ellenzéki többségű önkormányzat megalakulása után elbocsátották. Janurik azt követően került az önkormányzatban nagyobb szerephez, hogy: részt vett Hoffmann 2010-es választási kampányában, majd…

Read More

Jogosítvány nélkül vezetett a focista halálát okozó taxis

Nem is vezethetett volna taxit az a férfi, aki a volt NB I.-es futballista, Halgas Tibor keddi halálos kimenetelű autóbalesetét okozta. Büntetőpontjai miatt ugyanis bevonták a jogosítványát. A Blikk szerint a rendőrség a kórházban őrizetbe is vette a baleset okozóját, aki szabálytalan előzés közben ütközött Halgas kocsijával még kedden a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. Az alkoholteszt eredménye negatív lett, a drogteszt eredményére még várni kell, teszik hozzá. A balesetben Halgas autója az úton kívülre csapódva az oldalára dőlt, a roncsból a tűzoltók vágták ki, de már nem tudták megmenteni, a…

Read More

Megéri parlamenti képviselőnek lenni, néhányan közel egymilliót keresnek naponta

A napokban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok alapján vannak, akik havi több taízmilliós bevételekkel rendelkeznek. 88 magyar parlamenti képviselő rendelkezik a parlamenti munkája mellett más bevétellel is. Az mfor.hu a vagyonnyilatkozatok alapján számította ki, hogy havi 22 munkanappal számolva melyikük keres egy nap alatt a legtöbbet. A listát Gyurcsány Ferenc (DK) vezeti napi 992 ezer forintos jövedelemmel. Rogán Antal (Fidesz) a második 882 508 forinttal. Dobogós még Bajkai István (Fidesz), napi 362 ezerrel. A negyedik Seszták Miklós 357 693 forinttal. Süli János, a paksi bővítésért felelős miniszter fért még be még az…

Read More

Több hónapnyi fizetését kapta meg borravalóként egy pincérnő

Másfél millió forintnyi borravalót kapott egy amerikai pincérnő Massachusetts államában. A felszolgáló egy négyfős asztalt látott el, valamennyit beszélgetett az egyik személlyel, majd kivitte a kb. 48 ezer forintos számlát. Amikor összeszedte a csekket, elsőre nem is vette észre, hogy mekkora borravalót kapott: azt hitte, mindössze 50 dollárral (kb. 15 ezer forint) jutalmazták, csak később tűnt fel neki, hogy az valójában 5000 dollár, azaz kb. 1,5 millió forint. A számlát egy helyi autókereskedő tulajdonosa, Ernie Bosch Jr. rendezte, tudta meg a lap. A WFXT-nek nyilatkozva Bosch azt mondta, a magas…

Read More

Nincs pénze Orbánnak, a Kutyapárt küldött neki

Orbán Viktor egy forintnyi megtakarítást sem tüntetett fel a 2019-es évre vonatkozó vagyonnyilatkozatában, amire reagálva a Kétfarkú Kutyapárt összegyűjtött neki valamennyit. Mert milyen már az, hogy valaki tíz éve kormányozza az ország sorsát, de félretenni meg semmit nem tud? Reméljük, most már meg tud rendesen vacsorázni a család.

Read More

DVTK-döntetlen: a NER csapatától dicsőség pontot rabolni, de inkább nyerni kellett volna

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában Felcsúton játszott a DVTK. Az első félidőben csak a sárga lapok potyogtak, gól nem esett. A szünet után a hazaiak gyorsan vezetést szereztek, amit Iszlai Bence büntetőből egyenlített ki. A folytatásban előbb létszám-, majd gólelőnybe került a DVTK a debütáló Molnár Gábor találatával. A lefújás előtt azonban a hazaiak a kapusuk fejesével még egyenlíteni tudtak, így igazából két elvesztett pontot sirathat a borsodi alakulat. Kulcspillanatok 50. perc: Josip Knežević tört be a 16-oson belülre, és laposan a bal alsó sarokba gurított, 1-0 58. perc: Kiss…

Read More

Meghalt Kirk Douglas – Hollywood színészlegendája 103 éves volt

A Spartacus és a Végső visszaszámlálás című filmek főszereplője, Michael Douglas édesapja szinte élete végéig aktív volt. Kirk Douglas, azaz eredeti nevén Issur Danielovitch Demsky 1916. december 9-én született New Yorkban, a szülei Amerikába emigrált, szegény orosz zsidók voltak, ő pedig hét gyerek közül az egyedüli fiú. A második világháborúban vette fel a hibátlanul amerikai hangzású Kirk Douglas nevet, amikor bevonult haditengerésznek. Három évig szolgált a csendes-óceáni fronton egy tengeralattjáró kommunikációs tisztjeként. Douglas eleinte színpadi színésznek készült, és sokáig főleg rádiós és színházi munkákat kapott, de aztán volt évfolyamtársa és…

Read More

Az iparűzési adóhoz is hozzányúlna a kormány – ez nagyon fájhat az ellenzéki önkormányzatoknak

Változnak az adójogszabályok, a cél, hogy az átalakítással jobban ösztönözzék a helyi gazdaságok növekedését – mondta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után. Három irányt jelöltek ki: az értékcsökkenési leírás levonhatóvá tételét és a kutatás-fejlesztési költségek jelentősebb arányú leírhatóvá tételét az adóalapból, valamint az adófeltöltési kötelezettség megszüntetését az iparűzési adónál is. Azt még nem tudni, hogy a 850 ezer vállalkozást érintő tervek mikor kerülnek a kormány elé. Az önkormányzatokkal is konzultálni kell, hiszen esetükben jelentős bevételi forrás az iparűzési adó. Elemzők szerint különösen azokat a településeket sújtaná az ilyen…

Read More